Újpesten 19-0-ra nyert Oroszi Sándor csapata. Katona Vanda és Oláh Adrienn is öt-öt gólt szerzett, Nagy Lilla hármat. A kezdő tizenegy tagjai közül Szőcs Réka, Dencz Orsolya (Budaörs), Kókai Krisztina, Koch Fruzsina, Kardosi Blanka (Kizotti Csepel), Nagy Lilla, Oláh Adrienn (DVTK) és Bakó Alina (Nyíregyháza) is a nyáron érkezett a csapathoz. A csapat a bajnoki rajt előtt két győzelmet szerzett már a Simple Női Kupában, mégpedig két olyan csapat ellen, amely az előző tavasszal a második és a harmadik helyen végzett az NB II Nyugati csoportjában, a Vasas Kubala Akadémia és a Kizotti Csepel ellen.
Parádésan kezdett az Eger SE is, amely a Salgótarjáni VSE ellen győzött 8-0-ra. Vitányi László együttesében ketten is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak: Jakab Zsófia és Hegedűsné Víg Klaudia is három gólig jutott. A múlt csütörtök óta „már” 16 éves Zsófi az előző idényben, különböző sorozatokban – nagypályán és futsalban – 58 mérkőzésen 146 gólt szerzett. Hasonló lendülettel kezdte az új szezont is.
Két meccs is 5-0-s végeredménnyel zárult a Vasas Kubala Akadémia Kazincbarcikán, a Nyíregyháza otthon, a Kecskeméti LC ellen nyert. Hámori Ferenc csapatában Kardos Dóra két góllal is segítette a piros-kékeket, Gábor Barbara, Nyéki Mónika és Biros Kamilla eggyel-eggyel.
Nyíregyházán Szalanics Tünde és Szerb Katalin két-két, Zsigó Dalma egy gólt szerzett. Szalanics Tünde hasonló korú és hasonló ütemben rugdosta a gólokat, mint az egri Jakab Zsófia.
A legszorosabb mérkőzést a Kizotti Csepel TC és a vasadi Tigre FC mérkőzése hozta. Az újonc a Honvédtól érkezett Kovács Alexandra góljával vezetést szerzett, a házigazdák Fekete-Bernhardt Barbara és a tavasszal még a Viktóriában futballozó Nagypál Fatima egy-egy góljával fordítottak. A Hatvanból megszerzett Sass Viktória kiegyenlítette, de Fekete-Bernhardt Barbarának volt még „dobása”, 3-2-re győzött a Csepel.
A Gödöllői SK szabadnapos volt az első fordulóban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.