Általános
Oláh Adrienn hét gólt szerzett az Újpestnek
2024. október. 22., 12:35
Oláh Adrienn hét gólt szerzett az Újpestnek
Az Újpest, a Kizotti Csepel és az Eger is fölényesen győzött az NB II Keleti csoportjának hétvégi fordulójában. A tabellán azonos pontszámmal áll az első három helyen az Újpest, az Eger és a Vasas Kubala Akadémia, de a Csepelnek is csak egy pont a lemaradása.

Az Újpest idegenben, Kazincbarcikán győzött 13-0-ra. A hazai csapat az első öt mérkőzésén kevesebb gólt kapott, mint ezen az egyen. A lila-fehérek közül Oláh Adrienn hét (!) gólt szerzett, s ezzel a góllövőlista élére ugrott. Ismét eredményesen futballozott a három találatig jutó Nagy Lilla is. A második félidőben tíz gólt szereztek az újpestiek.

Az Eger SE 6-1-re verte otthon a Nyíregyházát, a vendégeknek ez mindössze a második veresége volt az idényben. Hegedűsné Víg Klaudia és Végh Katalin is két-két góllal segítette a hazai csapatot. Bukta Nikolett és Pintér Petra, illetve a szabolcsiak közül Benedek Klaudia szerzett még gólt.

A Kizotti Csepel a Gödöllői SK-t verte, 3-0-s félidő után 7-0-ra. Skultéty Tamara négy gólt is szerzett, többet, amennyit eddig összesen az idényben. Simon Dorottya, Terdik Ivett és Nagypál Fatima szerezte a piros-kékek további góljait.

Zsoldos Zsófi révén a Kecskemét vezetést szerzett Vasadon, de a Tigre fordított, Orosz Eszter két és Kovács Alexandra három góljával. Ez a vasadiak harmadik fölényes győzelme a bajnoki idényben.

Három játékos szerezte Somoskőújfaluban az SVSE és a Hatvan mérkőzésének hat gólját. A négy hazai gólt az egyaránt duplázó Bujtár-Bokor Berilla és Mészáros Dorina, a vendégekét Cseszák Vanda szerezte. A nógrádiak az 52. percben már 3-0-ra vezettek, a vendégek 3-2-re feljöttek, de az utolsó gólt az SVSE szerezte.

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom