Női NB II
A 15 éves Jakab Zsófia ezúttal három gólig jutott
2023. november. 06., 11:45
A 15 éves Jakab Zsófia ezúttal három gólig jutott
fotó: egerse.hu
Ismét rengeteg gól esett a női NB II mérkőzésein. A Keleti csoport hat találkozóján negyvenhat, a Nyugati csoport öt mérkőzésén huszonöt.

A Keleti csoportban a listavezető Bp. Honvéd 10-1-re nyert Kazincbarcikán. Mind a két félidőben öt gólt szerzett. Kovács Alexandra továbbra is kiemelkedő formában futballozik, ezúttal három gólt szerzett, miként Hajpál Melissza is. A további négy találat Hortobágyi Laura, Nádudvari Anna, Katona Katinka és Pozsár Ramóna nevéhez fűződött. Érdekes, hogy a mérkőzés elején Tóth Flóra a borsodiaknak szerzett vezetést.

A második helyen álló Újpest 4-0-ra verte a Hatvant. A vendégek egy félidőn keresztül nagyon jól tartották magukat, ám a második játékrészben Kerekes Krisztina duplája eldöntötte a meccset, majd Kiss Fanni és Balogh Panna is hozzátett még egyet-egyet.

A harmadik helyen álló Eger SE három gólt is kapott, de simán nyert, miután kilencet rúgott a Lőrinci Kitartásnak. A 4-1-gyel záruló első félidőben a végül négyig jutó, mindössze 15 éves Jakab Zsófia három gólt is szerzett, ő döntötte el a három pont sorsát. A nagyon tehetséges csatár már 18 gólnál tart a bajnoki szezonban. A vendégek 1-0-nál, 4-1-nél és 8-2-nél szereztek gólt.

A Nyíregyháza 7-0-ra győzött Somoskőújfaluban az SKSE Women ellen, s ezzel fellépett a negyedik helyre. Benedek Klaudia és Urai Bianka is két gólt ért el, utóbbi így második a csoport góllövőlistáján az újpesti Katona Vanda mögött.
Gyulán, a Grosics Gyuláról elnevezett akadémia pályáján a helyi csapat 4-1-re verte a Szolnoki MÁV-ot, Pintye Vivien két gólt is szerzett. Szoros meccset vívott Jánoshalmán az Arany Bácska és a BVSC-Zugló. Az első félidő a hazaiaké volt, háromgólos előnybe kerültek, ám a második játékrészben a fővárosi csapat négy perc alatt három gólt szerezve (63–66. perc) kiegyenlített. Ám az Arany Bácska játékosai nem estek össze, s a mezőny legeredményesebb játékosa, a végül három gólig jutó Szaniszló Nikoletta révén megszerezték a 84. percben a győztes gólt. A másik oldalon Szűcs Alexandra duplázott.

A Nyugati csoportban az élen álló Pápai LC a nyolcadik mérkőzésén a nyolcadik győzelmét szerezte. Másodszor nyert egygólos különbséggel. Zalaegerszegen a mérkőzés egyetlen gólját a pályafutását Takácsiban kezdő, 16 éves Németh Zsófia szerezte.

A pápaiak mögött a PMFC-nek és a Kizotti Csepelnek 19-19, a Vasas Kubala Akadémiának 18 pontja van. Mindhárom csapat győzött a fordulóban. A pécsiek 4-2-re verték az Airnergyt a Goldball Sporttelepen. A piros-feketék két gólt is lőttek az első hat percben, de a hazaiak egyenlítettek. Bódis Lili két perc múlva visszaszerezte a vezetést, s még csak a 32. percben jártak. A második játékrészben egyetlen gól született, Máté Nóra állította be a végeredményt.
A Vasas KA 4-0-ra verte a másik pécsi csapatot, a PVSK-t. Turcsányi Vanda két gólja után a 35. perctől megnyugtató előnyben játszottak a piros-kékek, aztán az utolsó tíz percben Kardos Dóra és Buncsák Réka fölényessé tette a győzelmet.

A Csepel 6-0-ra nyert a Kelen pályáján, minden gólját más játékos érte el: Fekete-Bernhardt Barbara, Gruber Brigitta, Király Lilla, Horváth Emese, Kókai Krisztina és Kerekes Eszter.

A csoportban ezúttal a Nagykanizsa nyert a legnagyobb különbséggel, 8-0-ra verte a Kriston SE csapatát Martonvásáron.

Hírajánló

Simple Női Kupa: az MTK a Puskás Akadémiával, a Szeged a Ferencvárossal találkozik

A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.

2025. október. 02., 10:01
Nem bírtunk a megerősödött belga válogatottal

Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.

2025. október. 01., 15:34
Női U15-öseink hibátlan mérleggel zárták az UEFA-tornát

Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.

2025. szeptember. 30., 16:35
Ismét Nagy Vanessza triplája vezette győzelemre a Fradit, Siklér Kinga négyszer is betalált Miskolcon

Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.

2025. szeptember. 29., 16:00

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom