Az Astra a Tichy Lajosról elnevezett Sportcentrumban 2–1-re verte a Talents csapatát. Érdekes meccs volt, az első félidőben nem született gól, a második elején Marek Réka megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Az előző fordulóban is eredményes Fekete-Bernhardt Barbara a 70. percben kiegyenlített. Ám jött még egy fordulat, mégpedig a 90. percben: a 2009-es születésű, mindössze 16 éves Marek Réka szerzett még egy gólt, s ezzel megnyerte a mérkőzést az Astrának! Akkor a Talents már emberhátrányban játszott, Steyer Emese kiállítása miatt.
A Vasas Kubala Akadémia 4–1-re nyert Kazincbarcikán, a Kolorcity Arénában. A hazaiak gólját Horváth Lili szerezte. Előtte viszont Fehér Dóra, utána pedig Terdik Ivett duplázott, így alakult ki a végeredmény.
Nagyon fura mérkőzést játszott a Kecskeméti LC és a Budafoki LC. A BLC augusztus 23-án, a Simple Női Kupa második fordulójában – igaz, Budapesten – 6–0-ra verte a KLC-t, esélyesnek számított. Ám az arany-lila csapat a 19. percben Kis Lili góljával vezetést szerzett. A 41. percben Illés Mónika, a kecskemétiek kapusa a tizenhatoson kívül ütközött a budafokiak játékosával, amiért azonnal piros lapot kapott. Mezőnyjátékos, Szaszkó Tiara állt a helyére a kapuba. Az emberhátrány ellenére a második félidő elején a KLC Gál Vivien és Szöllősi Lora révén növelte az előnyét. Ám a budafokiak nem adták fel, az 55. perctől két perc alatt feljöttek 3–2-re, Őri Boglárka és Ladányi-Bognár Edina egy-egy találatával. Sőt, a 89. percben Ladányi-Bognár Edina ki is egyenlített.
Az Eger aratta a legfölényesebb győzelmet a fordulóban, 9–0-ra ütötte ki az eddigi mérkőzések alapján a csoport leggyengébb csapatának tűnő Gödöllői SK-t. A még mindig csak 17 éves Jakab Zsófia kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hat gólt is szerzett, az egriek első öt gólja a meccsen mind a nevéhez fűződött. A további három gólt Végh Diána, Kóka Bíborka és Kota Szabina érte el.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.