Általános
A 2022–2023-as szezon aranyérmesei a női labdarúgásban: a Pápai ELC U19-es csapata
2023. június. 21., 10:03
A 2022–2023-as szezon aranyérmesei a női labdarúgásban: a Pápai ELC U19-es csapata
A női U19-es bajnokság Észak-nyugati csoportjának aranyérmesei
Fotó: Pápai ELC / via facebook
A magyar női futball 2023-as bajnokcsapatait bemutató sorozatban – az U19-es korosztályban utolsóként – egy olyan gárda következik, amely azóta, hogy Pődör Ákos kezdeményezésére Kiemelt Képzési Központként működik, számos tehetséges játékost adott a szakágnak, egyebek mellett az akadémiai csapatoknak – 2023 nyarán pedig, bajnokcsapattal is büszkélkedhet. A női U19-es bajnokság Észak-nyugati csoportjának aranyérmese: a Pápai Egyesített Labdarúgó Club.

A női U19-es bajnokság Észak-nyugati csoportjában a szezon előtti esélylatolgatások azt ígérték, négy csapat hadakozik majd az aranyéremért. Három olyan Kiemelt Képzési Központ – a Budaörsi SC, a Pápai ELC és a Zalaegerszegi TE – amely párhuzamosan, a női NB II-es bajnokságban is vitézkedik, valamint az utánpótlás-nevelésre fókuszáló, több korosztályban is jó munkát végző Veszprém FC USE.

A bajnoki rajt után a kvartettből „kilőtt” a két Veszprém vármegyei gárda, amely azután úgy jutott el féltávhoz, az őszi utolsó fordulóban rendezett egymás elleni mérkőzéshez, hogy addig valamennyi ellenfelét legyőzte. Veszprémben 2–2-es döntetlent játszott a két éllovas – a pápai Major Brigitta a 85. percben egyenlített, erre érdemes lesz majd később is emlékeznünk. Azonos pontszámmal, 28 ponttal „telelt” a bajnokság két legerősebb csapata, de jobb gólkülönbségének (+70 a +59-cel szemben) köszönhetően Donát Máté csapata, a VFC USE várhatta az élről a tavaszt.

A szezon második felében, egészen a 16. fordulóig – azaz az idény feléig – változatlan volt a helyzet, mindkét csapat nyerte a maga meccseit. Április 11-én viszont a Zalaegerszegi TE nyerni tudott Veszprémben – ezzel a továbbra is magabiztosan menetelő Pápai ELC lépéselőnybe került, kiharcolta a lehetőséget, hogy kizárólag a saját kezében legyen a sorsa. A hónap végén Buzdor Déliáék 4–1-re legyőzték Pápán a ZTE-t – azt is mondhatjuk, egyik kezükkel megfogták a bajnoki elsőségért járó kristályvázát. Érdemes azt is említeni, hogy a pápaiak futószalagon termelték a gólokat: amíg a téli szünetben még 11 góllal rosszabb volt a gólkülönbségük a legfőbb vetélytársénál, a tavaszi hatodik találkozó után a -11-ből már +13 lett…

Május 19-én a PELC a papírformát igazoló, de fontos győzelmet aratott: 8–0-ra nyert a Dorog ellen (a nyolc gólból hetet Balogh Janka lőtt, a 15 éves támadó a bajnokság gólkirálya is lett!), majd a 19. fordulóban hátrányból fordítva, Molnár Réka duplájával 2–1-re nyert Budaörsön – ezzel gyakorlatilag bajnok lett. Tóth Ferenc csapata a Mosonmagyaróváron aratott 17–0-s sikerrel a tarsolyában érkezett az utolsó fordulóhoz, a Veszprém elleni második mérkőzéshez, amelyre a PELC úgy állhatott ki, ha az a csapat, amely a szezon addigi 19 mérkőzésén mindössze 7 gólt kapott, nem kap ki 10 (!) gólnál többel, bajnok.

Természetesen nem kapott ki ekkora különbséggel. Sőt, egyáltalán nem kapott ki… A VFC USE ugyan vezetett a 92. perc elején 2–1-re, de Major Brigitta (emlékezzünk a novemberi, veszprémi találkozóra!) ezúttal is egyenlített, 2–2 lett a végeredmény, a Pápai Egyesített Labdarúgó Club veretlenül, hárompontos előnnyel nyerte meg az aranyérmet.

A Pápai ELC női U19-es bajnokcsapata: Balogh Janka Nóra, Buzdor Délia, Fekete Barbara, Fodor Anna, Gödri Alexandra, Hartai Ingrid, Horváth Eszter Sára, Hudvágner Anna, Kalányos Klaudia, Kránitz Katalin, László Eszter, Major Brigitta Andrea, Molnár Eszter Tímea, Molnár Réka Anikó, Nagy Adél, Nagy Rebeka Zsanett, Németh Zsófia, Schermann Virág, Schmera Emília, Teiszler Helga, Tóth Janka, Zajcsek Emma.

A szakmai stáb: Tóth Ferenc (vezetőedző), Laki Zoltán (asszisztens edző), Markos László (asszisztens edző). A női szakág vezetője: Pődör Ákos.

U17 női Indul a szezon a női U17-eseknek

A női U17-es válogatott megkezdte a felkészülést immáron Makrai László irányításával a telki edzőközpontban.

Női NB I A címvédő Ferencváros a Honvéd ellen kezdi a szezont

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a Simple Női Liga 2025-2026-os szezonjának sorsolását. Az első fordulóban a hatszoros címvédő FTC-Telekom a Honvéd otthonába látogat, míg az újoncok közül a Budaörsi SC a Diósgyőrrel, az Újpest pedig a Pécsi MFC-vel találkozik.

Hírajánló

A női U19-es válogatott elkezdte felkészülését az Eb-selejtezőkre

Női U19-es válogatottunk augusztus 10. és 13. között tartotta négynapos szezonnyitó edzőtáborát Gyirmóton.

2025. augusztus. 13., 16:19
Indul a szezon a női U17-eseknek

A női U17-es válogatott megkezdte a felkészülést immáron Makrai László irányításával a telki edzőközpontban.

2025. augusztus. 07., 18:07
A címvédő Ferencváros a Honvéd ellen kezdi a szezont

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a Simple Női Liga 2025-2026-os szezonjának sorsolását. Az első fordulóban a hatszoros címvédő FTC-Telekom a Honvéd otthonába látogat, míg az újoncok közül a Budaörsi SC a Diósgyőrrel, az Újpest pedig a Pécsi MFC-vel találkozik.

2025. július. 22., 16:02
Magyar asszisztens a korosztályos Eb-döntőben

Franciaország és Spanyolország válogatottja játssza a finálét a női U19-es Európa-bajnokságon, a döntőnek pedig Bizderi Nikolett játékvezető asszisztens révén magyar résztvevője is lesz.

2025. június. 25., 17:07

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom