Krascsenics Petra vezetőedző tavaly nyáron vette át az U15-ös bajnokság előző szezonjában harmadik helyen végző korosztály irányítását. Célul elsősorban a játékosok egyéni fejlesztését tűzték ki, ám közben csapatszinten is egyre eredményesebben kezdtek futballozni, olyannyira, hogy a pontvadászatban összesen 104 gólt szereztek, továbbá négy ponttal megelőzték az egy évvel korábban még előttük végző fővárosi zöld-fehéreket.
Több játékosuk rendre megfordult a korosztályos válogatottakban, legjobb góllövőjük, a bajnokságban 22 találattal záró Nagy Nikolett a Simple Női Kupában is pályára léphetett, Simon Luca és Brekovszki Julianna pedig rendszeresen az élvonalbeli csapatukkal edzhetett.
Az egy évvel korábban még játékos-edzőként dolgozó szakvezető végleg szögre akasztotta a stoplist, és igyekezett minden energiájával arra összpontosítani, hogy a játékosok képzése mellett erősítse bennük az egészséges önbizalmat és győzni akarást is.
A bajnoki cím megszerzése nem volt elvárás, de ahogy fejlődött a csapat, a tavaszi szezonban már reális esélyük nyílt rá. Krascsenics Petra szerint a siker kulcsa a közösség erejében keresendő, mely átsegítette őket a mélypontokon, az akadémián meghatározott stratégiai elvek követése pedig eredményességgel is párosult, hiszen négy egymás elleni mérkőzésük során háromszor is legyőzték a fő rivális FTC-t.
A Puskás Akadémia U17-es bajnokcsapata: Bak Natália, Bene Napsugár, Brekovszki Julianna, Elek Korina, Herczeg Kitti, Horváth Kamilla, Kis Virág, Kispetik Alexandra, Kóka Bíborka, Krasznai Lili, Nagy Nikolett, Németh Laura, Priskin Natasa, Reizinger Bettina, Simon Luca, Steyer Emese, Szakács Zsófia, Szalay Gyöngyvér, Török Otília.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.