Női NB II
A 91. percben lőtt góllal nyert rangadót a DVSC-DEAC
2021. szeptember. 06., 10:32
A 91. percben lőtt góllal nyert rangadót a DVSC-DEAC
A Szpari talán két legnehezebb őszi mérkőzésével kezdte a szezont
Fotó: Nyíregyháza Spartacus
A Női NB II mezőnye a bajnokság legelején jár még, mindössze kétszer léptek pályára a csapatok – és azt sem mindenki – ennek ellenére úgy tűnik, egyre erősebb kontúrral kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok, melyek lehetnek azok a csapatok, amelyek a szezon végén feljuthatnak a megemelt létszámú Simple Női Ligába. Mindkét csoportban játszottak rangadót, a Keleti Csoportban a DEAC győzött Nyíregyházán, Nyugaton a Szekszárd megnyerte a Kelen SC elleni mérkőzését.

A Keleti csoport „kelet-magyarországi rangadóján”, a Nyíregyháza Spartacus és a DVSC-DEAC összecsapásán a vendégek már a 10. percben előnyhöz jutottak, a nyáron Békéscsabáról igazolt Mucsi Bianka találatával. Idő kellett, mire a Szpari lábrakapott, de előbb kiegyenlítetté vált a játék, majd a 71. percben – a házi gólkirály Nagy Panna révén – egyenlíteni tudtak a hazaiak. Szinte már mindenki elkönyvelte a döntetlent, ám a 91. percben a szezonban már 4. gólját szerző, 17 éves Jakus Lili villant, és győztes gólt szerzett.

Benkő Balázs, a hazaiak vezetőedzője a Szpari honlapjának nyilatkozva azt mondta: Nagyon gyengén futballoztunk, nem érdemeltünk pontot. Sorozatban a harmadik mérkőzést buktuk el az utolsó pillanatokban. A futball igazságos volt, gratulálok ellenfelünknek!

Való igaz, a jelenleg nulla pontos Nyíregyháza Spartacus az előző fordulóban Újpesten és a Gyula elleni hazai kupamérkőzésen is a 89. és a 92. percben kapott gólokkal szenvedett vereséget. Ettől függetlenül, aki a csoport erős, a feljutás lehetőségét kínáló dobogós helyekre esélyes csapatait lajstromozza, hibát követ el, ha leírja a Szparit, amely talán az ősz legnehezebb két bajnokiján van túl.

Pályára lépett az FC Hatvan is! Ez önmagában nem lenne akkora hír, de Szabados György csapata – önhibáján kívül – augusztusban nem játszott tétmérkőzést, az NB II-es újonc Eger SE elleni találkozó jelentette a sárga-kékek számára a 2021-2022-es premiert. A hatvaniak gólerősen játszottak, és a nyáron Vácról érkezett Hajdú Debra duplájának, valamint Janik Vivien, Gál Enikő és Csutoros Réka góljainak köszönhetően, 5–1-re nyertek.

Döntetlenre végződött (2–2) Nyírtelken a Nyírség NSC és a Monor mérkőzése, és mint a nap végére kiderült, ez lett a liga Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei trojkájának egyetlen megszerzett pontja. A Nyírbátori LSE ugyanis 15–0-s vereséget szenvedett Szegeden, a St. Mihálytól. Major László csapatában ezúttal Papp Szidónia lőtte a legtöbb gólt, ötöt, a bosnyák játékosok közül Sladana Mićić három, Tamara Skorić, a kapusból lett gólkirály-jelölt két gólt szerzett, a további gólokon pedig Nagy (II) Lilla, Pacsuta Dóra, Denisa Marcea, Sajti Krisztina és Szántó Adrienn osztozott.

A góltermést tekintve, nem sokkal maradt el a szegediek mögött a Nagykáta-Astra sem. A Korcsogh Orsolya által irányított újonc ráadásul idegenben, Cigándon győzött 12–0-ra. Kiss Orsolya, valamint a Ferencváros utánpótlásából érkezett Angyal Dorottya 4-4 gólt szerzett, de a rutinosnak számító fiatalok közül Csolti Réka és Kubitsch Eszter is a kapuba talált.

Tekintélyt parancsoló teljesítménnyel, 4–0-ra győzött Kazincbarcikán az Újpest FC. Moldovan Diana ebben a szezonban minden mérkőzésen lő gólt, most is vágott kettőt, és duplázott a csapatkapitány, Kiss Fanni is.

A végére marad a feketeleves, a Bodon Péter FC nem állt ki gyulai mérkőzésére (a pétervásárai csapat a kupában nem játszotta le hatvani találkozóját, majd elhalasztotta első bajnokiját) így a Gyulai Amazonok versenybiztosi határozattal kapja majd meg a három pontot.

Fizz Liga 2. forduló

Sorsolás
2025. 08. 01. 20:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2025. 08. 02. 17:45
DVTK Stadion
2025. 08. 02. 20:15
Groupama Aréna
2025. 08. 03. 17:45
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2025. 08. 03. 17:45
Kisvárdai Várkerti Stadion
2025. 08. 03. 20:00
ETO Stadion


A Nyugati csoportban két forduló után három hatpontos csapat van: a MOL Fehérvár FC, a Szekszárdi UFC és a Budaörs. (A Csepel SC még csak egy mérkőzést játszott.)

A MOL Fehérvár FC – az első fordulóhoz hasonlóan, ezúttal is 8–0-ra győzött – szombaton a Szentlőrinc-DPASE volt a szenvedő fél. Gajdóczi Tibor csapatában Földvári Fanni szerezte az első két gólt, eldöntve ezzel gyakorlatilag a mérkőzést.  

A Szekszárdi UFC a tavasszal még NB I-es Kelen SC-t fogadta, és győzte le. A csoport egyik favoritja Kágyi Rebeka triplájának köszönhetően győzte le 3–1-re a fővárosi csapatot.

A Budaörs SC a BVSC-Zuglót gyűrte le 5–2-re. Az első negyedóra végén – Szalontai Georgina és Molnár Rózsa góljaival – még a hazai, zuglói csapat vezetett, de a folytatásban a budaörsiek öt gólt szereztek. A zöld-feketék közül kiemelkedett eredményességével az egy hete három, most négy gólt lövő Balogh Nikolett – aki tavasszal még a BVSC csatára volt.

A „zalai trónért” csapott össze a gyönyörű, novai Léránt Lajos Sporttelepen az ADA Nova SE és a Zalaegerszegi TE. A két csapat két hete, a Simple Női Kupában is találkozott, akkor a ZTE nyert 4–2-re, most 2–0-s sikerrel „egyenlítettek” a hazai zöld-fehérek. Szekeres Zoltán csapatának első gólját a balatonberényi egylettől visszatért Vitusz Nikoletta lőtte, a másodikat pedig a főként a nagykanizsai Ziccerből ismert Szollár Bernadett.

A Külker-Vikino Mester (leánykori nevén Metis) az Ajka ellen győzött 2–0-ra, míg a Vasas Kubala Akadémia a pápaiak, a PELC ellen győzött 8–1-re. Hámori Ferenc csapatában Turcsányi Vanda szerezte a legtöbb gólt, hármat. A piros-kékek egy héttel ezelőtt Dunaújvárosban játszottak döntetlent, most jobban kijött a lépés, egy hét múlva a Kelenhez mennek majd. Az a mérkőzés ígérkezik a Nyugati csoportban – a Budaörs-Szekszárd összecsapás mellett – a 3. forduló legizgalmasabb párharcának, amely sok kérdésre adhat választ.

Fizz Liga 2. forduló

Sorsolás
2025. 08. 01. 20:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2025. 08. 02. 17:45
DVTK Stadion
2025. 08. 02. 20:15
Groupama Aréna
2025. 08. 03. 17:45
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2025. 08. 03. 17:45
Kisvárdai Várkerti Stadion
2025. 08. 03. 20:00
ETO Stadion

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom