Magyar Kupa
A kupában eddig veretlen Újpest az MTK-t fogadja, az ETO az Astrával találkozik
2025. március. 04., 11:05
A kupában eddig veretlen Újpest az MTK-t fogadja, az ETO az Astrával találkozik
Négy mérkőzést rendeznek szerdán a Női Magyar Kupa negyeddöntőjében. A címvédő ETO Üllőre látogat.

A legutóbbi három kiírást megnyerő ETO a Simple Női Ligában sereghajtó Astrával találkozik (Kezdés: 13.00). A győriek rosszul kezdték az idényt, csak döntetlent játszottak a Diósgyőrrel, de nagy meglepetés lenne egy újabb botlásuk. Az Astra elhalasztotta a múlt vasárnapra, a 13. bajnoki fordulóba kiírt mérkőzését, játékosai sorozatos megbetegedése miatt, így ezzel a mérkőzéssel kezdi meg 2025-ös tétmérkőzéseinek sorát.

Még egy párban találkozik két élvonalbeli csapat: a győri bravúr után ezúttal otthon játszó Diósgyőr a FTC-Telekomot látja vendégül. (Kezdés: 13.00) A zöld-fehérek is most játsszák első idei tétmérkőzésüket a vasárnapi halasztás miatt. A párharc nem lefutott, november másodikán, bajnoki találkozón, a DVTK 1-0-ra legyőzte az esélyesebb FTC-t.

Az NB II Keleti csoportjában veretlenül első Újpest a Bánka Kristóf Sportközpontban a kispesti győzelmével remek rajtot vevő MTK-t fogadja. (Kezdés: 14.00) A lila-fehérek kulcsjátékosai közül többen is szerepeltek korábban az MTK-ban.

Két Fejér vármegyei csapat találkozik az időben utolsó, este 19.00 órakor kezdődő negyeddöntőben. A Puskás Akadémia, az aktuális bajnoki tabella második helyezettje az NB II Nyugati csoportjában második Dunaújváros FC-hez látogat. A piros-fehérek sorozatban negyedszer játszanak otthon a mostani kupasorozatban, eddig három NB II-es csapatot (Fehérvár, ZTE, Nyíregyháza) ejtettek ki.

 

 

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom