Az ETO minden mérkőzését megnyerte a mostani idényben, magabiztosan, hatpontos előnnyel vezeti a táblázatot. Már biztosan őszi első (értsd: az alapszakasz első felének győztese), de nyilván célja, hogy története során először – makulátlan mérleggel zárja a szezon első felét.
A Puskás Akadémia két vereséggel és nyolc győzelemmel áll, attól a két csapattól kapott ki, amellyel – értelemszerűen – játszott már, s előtte áll a táblázaton, illetve előtte végzett a 2023–2024-es idényben is. Az FTC-Telekomtól és az MTK Budapesttől. Utóbbi kettő közül a zöld-fehérekkel játszott a Pancho Arénában, az a 0-3 rontja a hazai mérlegét.
Szombaton öt mérkőzésre kerül sor a Simple Női Ligában, ezek közül négy 13.00 órakor, az MTK Budapest–Viktória-meccs pedig 15.00 órakor kezdődik. A második helyen álló FTC-Telekom a Szent Gellért Fórumban játszik a KÉSZ-St. Mihály-Szeged együttesével. Bár a két csapat mérlege között óriási a különbség (a Ferencváros 24, a St. Mihály 13 pontot szerzett eddig), a zöld-fehérek számára figyelmeztető a legutóbbi idegenbeli mérkőzésükön, Diósgyőrben elszenvedett vereség.
A DVTK a Pécsi MFC-t fogadja. Mindössze három pont a különbség a borsodiak javára az első tíz forduló alapján, a legutóbbi hazai meccs szenzációs eredménye után nem lehet más céljuk, mint a győzelem, de a PMFC, újonc létére, ért már el néhány figyelemre méltó eredményt vendégként, Szegeden és Üllőn is nyert, a Kocsis Sándor Sportközpontban csak egy góllal kapott ki a címvédőtől.
A másik újonc, a 13 pontos, a hatodik helyen álló Bp. Honvéd Szekszárdra látogat. A tizedik helyezett tolnai csapat a legutóbbi hazai mérkőzésén élvonalbeli története legfölényesebb győzelmét aratta a Viktória ellen. Ez az eddigi egyetlen hazai győzelme a bajnoki idényben.
A Szamosi Mihály Sporttelepen a Simple Női Liga őszének két leggyengébben teljesítő csapata egymás ellen játszik. Egy rossz sorozat biztosan megszakad, ugyanis a Soroksár még nyeretlen, az Astra pedig még nem szerzett pontot. A két csapat összesen öt gólt szerzett az első tíz fordulóban.
A forduló utolsó mérkőzésén az MTK a Viktóriát fogadja. A szombathelyiek az előző fordulóban lezárták nyeretlenségi sorozatukat, de óriási meglepetést jelentene, ha pontot tudnának szerezni az eddig az ETO és az FTC-Telekom kivételével minden csapat ellen nyerni tudó MTK ellen.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.