A Nyugati csoport tabellájának első két helyét elfoglaló – és így egyelőre a feljutásra is legesélyesebbnek látszó – két csapat mérkőzését a vendég fehérváriak kezdték jobban. Rajzinger Dóra az első félidő feléhez közeledve vezetéshez juttatta a vendégeket, és sokáig úgy tűnt, a két, egyaránt fiatalokra építő csapat közül valamivel rutinosabb fehérváriak ezzel az egy góllal meg is nyerik a rangadót. A 70. percben azonban Kágyi Kíra, aki az életkora miatt mindössze második felnőtt bajnoki mérkőzését játszotta, gólt lőtt, döntetlenre hozva az állást, a tabella tetején tartva a Szekszárdot. A Vidi azonban a hajrában még rá tudott tenni egy lapáttal, előbb Szehofner Vivien (80. p.), majd Szabó Bernadett (90. p.) is gólt szerzett, így a vendégcsapat megnyerte a mérkőzést.
A székesfehérváriak győzelme – tekintettel arra, hogy az élmezőnybe tartozók közül a Kelen SC Bernhardt Bernadett, Bor Csenge és Zán-Fábián Panna találatainak köszönhetően 3–1-re nyert az Airnergy ellen, a Budaörs pedig 4–2-re nyert legyőzte a Zalaegerszeget – azt is jelenti, hogy sokkal szorosabb, sűrűbb lett a csoport élmezőnye. A 9 mérkőzést játszott MOL Fehérvárnak 23, az egyaránt 8 találkozón túl levő üldözők közül a Szekszárdi UFC-nek 21, a Kelen SC-nek 19, a Budaörsnek 17 pontja van.
A Keleti csoportban továbbra is hibátlanul menetel a St. Mihály FC. Major László csapata a hétvégén erős csapat, a Nyíregyháza Spartacus ellen nyerve (3–0) szilárdította meg helyét a tabella élén. A szegedi csapatban a tavasszal még a kapufák között röpködő Tamara Skorić duplázott, a harmadik gólt pedig az aradi Denisa Marcea lőtte.
Az üldözők – de lehet, hogy úgy is megfogalmazható, a másik feljutó helyre hajtók – közül a Debreceni VSC-DEAC fölényes, 10–1-es győzelmet aratott Egerben (a Lokiban Mucsi Bianka öt gólt lőtt, a 15 éves Hardon rita pedig duplázott), az Újpest viszont lemaradt. Persze nem a pontok, hanem a mérkőzések száma tekintetében: a lila-fehérek szabadnaposak voltak a hosszú hétvégén. Oroszi Sándor csapata jövő vasárnap a Nagykáta-Astrát fogadja majd, egy héttel később Cigándra utazik, november 21-én pedig jön az ősz „keleti” rangadója, az Újpest-St. Mihály mérkőzés.
Szép győzelmekkel kapaszkodik az élbolyba az FC Hatvan, amely szombaton a Gyulai Amazonok ellen nyert magabiztosan, 4–1-re. Szabados György csapatának négy góljából hármat Janik Vivien lőtt.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.