Általános
A női Európa-kupában folytatja a Ferencváros
2025. szeptember. 18., 18:44
A női Európa-kupában folytatja a Ferencváros
Fotó: Fradi.hu
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján 2-1-re nyert az FTC-Telekom vendégeként a Valerenga, így a norvég együttes jutott tovább, míg a magyar bajnok az Európa-kupában folytathatja nemzetközi szereplését.

Az FTC-Telekom háromgólos hátrányból várta a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóját a norvég Valerengával szemben, hiszen szeptember 11-én 3-0-s vereséget szenvedett Oslóban. A BL-playoff visszavágóra a III. Kerületi TVE Sporttelepén, telt lelátók előtt került sor.  

Rögtön egy óriási vendéghelyzettel kezdődött a mérkőzés: előbb labdát szerzett, majd labdát vesztett a Ferencváros saját tizenhatosán belül, amit rögtön ki is használt a Valerenga, Tvedten találta el a jobb kapufát.

Ugyan a 10. percben Heiðarsdóttir szögletből ívelt lövését Kosztics még bravúrral hárította, a következő pillanatban Frajtovics szabálytalankodott, amely büntetőhöz juttatta a norvég csapatot. Thornses tizenegyesét már nem tudta védeni a zöld-fehérek kapusa, így a 11. percben megszerezte a vezetést a Valerenga. A 16. percben Thornses duplázott, közelről a hazai hálóba továbbított.

A 22. percben Nagy Viktória szerzett labdát, és vezette kapura, majd magabiztosan a hálóba emelt, megszerezve ezzel csapata első gólját. A szépítő találat után a Ferencváros is lendületbe került, és egyre többször merészkedett át az ellenfél térfelére.

A folytatásban aztán a norvég együttes játszott fölényben, és alakított ki több helyzetet, rendre megdolgoztatva Koszticsot. A 74. percben az utánpótlás-válogatott Hanász Vandát sérülés miatt le kellett cserélni, helyette Milagros Diaz állt be. A mérkőzés végéhez közeledve a játék egyre darabosabbá vált, a játékvezetőnek pedig egyre többször kellett felmutatnia a sárga lapot. A találkozón a lefújásig már nem esett több gól, így az összecsapás 2-1-es Valerenga-győzelemmel ért véget.

A vereség az FTC-Telekom számára azt jelenti, hogy a BL-től ugyan búcsúzott, de a mostani szezontól induló női Európa-kupában folytathatja szereplését. 

FTC-Telekom-Valerenga 1-2 (1-2)

FTC-Telekom: Kosztics – Bozsik, Frajtovics, Zágonyi, Ott - Fenyvesi, Hanász (Diaz, 74.), Kovács E. - Nagy Vik., Nagy Vir, Czellér

Továbbjutott: a Valerenga (5-1)

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom