Női NB II
A PMFC az őszi első a Nyugati csoportban
2023. december. 19., 17:55
A PMFC az őszi első a Nyugati csoportban
Egy kivétel nagy különbségű győzelmek születtek a női NB II Nyugati csoportjának utolsó 2023-as fordulójában.

A második helyét megtartó Papi ELC 1-0-ra győzött Nagykanizsán, a gólt Buzdor Délia szerezte a 37. percben. Lényegesen nagyobb különbséggel győzött a Kizotti Csepel TC a Kriston SE Martonvásár ellen. A 24-0-s idegenbeli siker az NB II őszi idényének rekordja. Fekete-Bernhardt Barbara hét, Kókai Krisztina öt gólt ért el. Előbbi egyetlen mérkőzésen annyit szerzett, amennyit korábban a bajnoki idény eddigi részében, összesen 14 góljával harmadik a góllövőlistán.

A Vasas Kubala Akadémia 8-2-re ütötte ki a Kelen SC-t, Turcsányi Vanda duplázott, s ezúttal két gólt szerzett a Vácról indult Trunszka Laura is. A PMFC 7-0-ra nyerte a két pécsi csapat találkozóját. A piros-feketék őszi elsőként zártak, a duplázó Égi Barbara vezeti a csoport góllövőlistáját.

Az Airnergy FC és az FC Ajka eddig azonos pontszámmal áll, ehhez képest meglepően fölényes, ötgólos győzelmet aratott a fővárosi csapat. Balassa Rebeka öngóljával kezdődött a mérkőzés, majd még az első játékrészben szerzett gólt Jósvai Brigitta, Bakos Nikolett, Őri Boglárka és újra Bakos Nikolett is.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom