Női NB I
A Puskás Akadémia csupán egy góllal nyert a sereghajtó ellen
2025. március. 25., 10:17
A Puskás Akadémia csupán egy góllal nyert a sereghajtó ellen
Az ETO továbbra is vezeti a Simple Női Ligát, miután nagyon magabiztosan, négygólos különbséggel legyőzte az MTK-t. Rendkívül fontos három pontot szerzett a fordulóban a Soroksár, a mindössze 16 éves Tóth Ramóna góljával.

A Ferencváros 4-0-ra verte a Bp. Honvédot a Kocsis Sándorról elnevezett, kőbányai sporttelepen. Könczeyné Fenyvesi Evelin már az első percben gólt szerzett, a négygólos különbség nagyon sima hazai sikert sejtet, de kétségtelenül, hogy Zágonyi Barbara a 68. percben szerezte csak a másodikat, aztán az utolsó tíz percben Alesia Garcia és Nagy Vanessza valóban fölényessé tette a sikert. A vendégek legjobbja a válogatott keretbe is meghívott kapus, Schildkraut Fruzsina volt.

A Puskás Akadémia 1-0-ra verte a sereghajtó Astrát Üllőn. Az egyetlen gólt Szalay Gyöngyvér szerezte, a 24. percben. A 18 éves csatár a második fontos gólját érte el a tavaszi idényben. Halászi Kinga, a PAFC vezetőedzője a mérkőzés után megemlítette, hogy nagyon rossz talajú pályán játszottak, s ez megnehezítette a csapata gólját.

Folytatta nagyszerű tavaszi szereplését a Pécsi MFC, amely ezúttal Szombathelyen, a Viktória ellen szerezte meg a három pontot. Alig öt perccel a beállása után az U17-es válogatott törökországi kulcsmérkőzésén is eredményes Turi Bori szerezte az első gólt, majd hat perccel később, az 56. percben Égi Barbara bebiztosította a győzelmet. A Viktória nem tudott élni azzal, hogy az első félidőben mezőnyfölényben játszott.

A forduló egyetlen döntetlenét a KÉSZ-St. Mihály és a Diósgyőr mérkőzése hozta. Ónodi Vanessza vezető góljával sokáig reménykedhettek a szegediek abban, hogy le tudják győzni a mumusnak számító diósgyőrieket. A vendégek azonban Carina Leal első két magyarországi góljával fordítottak – ám nem nyertek, mert a hajrában Szandra Maleszevics, előbb kihagyta a tizenegyest, ám a kapufáról kipattanó labdából kiegyenlített.

A szekszárdiak „hatpontos” mérkőzést veszítettek a Soroksár ellen. A vendégek a 16 éves, 2009 februárjában született, egyébként a Mészöly Focisuliban nevelkedett Tóth Ramóna első NB I-es góljával nyertek 1-0-ra. Már a 2. percben megszületett a találkozó egyetlen gólja. A Soroksár így három pontra megközelítette a Szekszárdot.

A forduló zárómérkőzésén, különösen az első félidőben mostoha időjárási körülmények között, az ETO leiskolázta az MTK-t. A győriek a hétközi kupaelődöntőben az FTC-Telekomot verték meg 3-0-ra, a bajnokin az MTK-t 4-0-ra. Kathleen White mindkét félidőben szerzett egy gólt, ezekhez jött még Süle Dóra és a második játékrészben beállt Sali Rebeka egy-egy találata.

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom