Női NB II
A Soroksár SC már készülhet az NB I-es premierre!
2021. május. 26., 20:16
A Soroksár SC már készülhet az NB I-es premierre!
A Soroksár SC NB I-es csapata
Fotó: facebook/Terestyényi Anna
Az NB II két bajnokcsapatának, a Keleti- és a Nyugati csoport legjobbjának párviadalát a Soroksár SC nyerte meg és „egyeneságon” feljutott a Simple Női Ligába, az NB I-be. A Puskás Akadémia csapata az élvonal 7. helyezettje, a St. Mihály FC elleni osztályozón pótvizsgázhat.

A kuparendszerű rájátszás első felvonása szerdán, a Kocsis Sándor Sportközpontban, 2–2-es döntetlent hozott. Bár a hazai pályán játszó Soroksár SC kétgólos előnyre tett szert, a Puskás jól küzdve egyenlíteni tudott és ellenfelénél kedvezőbb helyzetből várhatta a felcsúti visszavágót.

A Pancho Arena centerpályáján vívott találkozót a Soroksár kezdte jobban és a 10. percben, a Kaposvárról indult Miszlai Jázmin találatával vezetést szereztek az ezúttal Berla Attila és Németh Júlia által irányított vendégek.

A Puskás Akadémia azonban hamar összekapta magát és az NB II gólkirálya, Krascsenics Petra, valamint a rutinos Nagypál Fatima találataival megfordította az állást. Az NB I-es színvonalú találkozón ismét a Soroksár következett, Váradi Ráhel, Miszlai Jázmin és Győrik Alexandra találataival az 57. percre már 4–2-re vezetett – ha az idegenben lőtt gólokat is tekintetbe vesszük, a szezon során az NB II Nyugati csoportján százszázalékos eredménnyel átrobogó Puskás Akadémiának már három gólt kellett volna szerezni a párbaj megnyeréséhez.

Nagypál Fatima lőtt még egy gólt, a hazaiak szorosabbá tették az állást, de még egyenlíteni sem sikerült. A Soroksár SC 4–3-ra megnyerte a mérkőzést, győzött a párbajban és feljutott az NB I-be.

A Puskás Akadémia folytatja a küzdelmet, szombaton megkezdi a kuparendszerű párbaját a Simple Női Liga 7. helyezettje, a St. Mihály FC ellen. A versenykiírás szerint a győztes a 2021-2022-es szezonban az élvonalban indulhat.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom