ETO FC GYŐR–PUSKÁS AKADÉMIA
(Szombat, Győr, 14.00)
Az alaposan átalakult ETO váratlan és nagy pofont kapott az előző fordulóban Szegeden, az eddigi mérlege két győzelem, két döntetlen. Pályaválasztóként is hasonló: egy győzelem, egy vereség. Tavasszal a Puskás Akadémia ellen nagy mérkőzést vívott, az utolsó fordulóban Felcsúton aratott 2–1 jelentette a „belépőt” a bajnoki döntőbe. Mészáros Dalma csapata eddig egyetlen mérkőzését, az MTK ellenit rontotta el, a KÉSZ-St. Mihály, a Bp. Honvéd és Diósgyőr ellen is nyert.
ÚJPEST FC–KÉSZ-ST. MIHÁLY SZEGED
(Szombat, Újpest, 15.00)
Nagyon érdekes mérkőzésnek ígérkezik, mindkét csapat jól teljesít az utóbbi hetekben. A lila-fehérek a rossz kezdés (vereség otthon a PMFC ellen) után kétszer is nyertek, mégpedig a Viktória és a Budaörs ellen, aztán kikaptak a címvédő FTC-Telekomtól. A szegediek két vereséggel kezdtek, de azóta kétszer nyertek, előbb a Diósgyőrt, majd otthon az ETO-t verték meg. Mind a két csapat hat ponttal áll.
DIÓSGYŐRI VTK–BUDAPEST HONVÉD
(Szombat, Diósgyőr, 15.00)
A DVTK egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a mezőny nagy részénél, az FTC-Telekom elleni mérkőzését elhalasztották a címvédő nemzetközi kupaszereplése miatt. A mérleg eddig egy győzelem és két vereség, a Budaörs elleni győztes kezdés után kikapott otthon a KÉSZ-St. Mihálytól, majd az első idegenbeli mérkőzésén a Puskás Akadémiától is. Tavaly májusban, a két csapat legutóbbi diósgyőri találkozóján, a hazaiak simán, 3–0-ra nyertek. Persze, azóta alaposan kicserélődött (megerősödött…) a Honvéd. A kispestiek két „nagyágyú”, az FTC-Telekom és az MTK ellen is döntetlent játszottak, legyőzték a KÉSZ-St. Mihályt, egyedül a Puskás Akadémiától kaptak ki.
PÉCSI MFC–BUDAÖRS SC
(Szombat, Pécs, 16.00)
Az MTK elleni, szoros vereségtől eltekintve a piros-feketék megnyerték az eddigi mérkőzéseiket, az Újpest, a Szekszárd és a Viktória volt eddig az „áldozat”. A győztes mérkőzéseken nem kaptak gólt. A Budaörs a legutóbbi fordulóban klubtörténeti rekordot jelentő eredményt ért el a Szekszárd ellen 7–3-ra, az első három fordulóban háromszor is kikapott.
MTK BUDAPEST–VIKTÓRIA FC
(Szombat, Zugló, 17.00)
Az MTK az első három fordulóban csak nyert, majd döntetlent játszott a Honvéd ellen, az utolsó pillanatokban kapott góllal veszítette el hibátlan mérlegét. A Viktória egyetlen pontot szerzett eddig, Szekszárdon. Az ETO ellen szoros mérkőzésen 1–0-ra, Pécsen és otthon az Újpest ellen 2–0-ra kapott ki.
SZEKSZÁRDI WFC–FTC-TELEKOM
(Vasárnap, Szekszárd, 14.00)
A hazaiak csak a Viktória FC ellen szereztek eddig pontot, minden riválisnál több gólt kaptak, négy forduló alatt tizenötöt. A Ferencváros csütörtökön 2–1-re kapott ki norvég ellenfelétől a Valerengától, 5–1-es összesítéssel búcsúzott a BL-től. A bajnokságban a Honvéd elleni, az első fordulóban játszott döntetlen óta kétszer nyert, meggyőzően. Az ETO-t 4–1-re, az Újpestet 5–3-ra verte.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.