Általános
Az Arany Sasok és a Bulldogok is győzelmet ünnepelhettek
2023. október. 02., 14:37
Az Arany Sasok és a Bulldogok is győzelmet ünnepelhettek
Róth Rebeka Queens után Bronxban is letette névjegyét, Stefán Bernadették mindkét mérkőzésüket megnyerték a múlt héten. Beszámoló az Egyesült Államokban szereplő magyar játékosokról.

A magyar érdekeltségű csapatok közül utolsóként a Yale számára is megkezdődtek a bajnoki küzdelmek. Az Ivy League-ben a Róth Rebekát soraikban tudó Bulldogok a Dartmouth gárdáját fogadták, közel 500 néző előtt. Esélyeshez méltóan, a találkozó nagy részén egyértelmű fölényben játszottak. Ugyanakkor hiába lőttek hússzor kapura, a vendégek a második félidő derekán egy ritka ellentámadásukból vezető, később kiderült, győztes gólt szereztek. Ezzel megszakadt a Yale közel két éves, 2021. november 6. óta tartó hazai veretlenségi sorozata.

Hétfőn a Bulldogs ismét New Yorkba, ezúttal Bronxba látogatott, a Fordham vendégeként igyekezett javítani. A mezőnyfölény ez alkalommal eredményességgel is párosult: 1-0-s félidő után 4-1-re győzött.

Rebeka mindkét alkalommal a kezdőben kapott helyet. A Dartmouth ellen 87 percet játszott, négy kapura lövést is feljegyezhettek a neve mellé. A Fordham ellen mindkét félidőben fél-fél órát játszott, a Bulldogok mind a négy góljánál pályán volt; a harmadik találathoz egy kulcspasszal járult hozzá.

Stefán Bernadett és a Southern Mississippi számára is két mérkőzést tartogatott a múlt hét, a Sun Belt Ligában. Az Arany Sasok csütörtökön a Troy együtteséhez látogattak és bár már a 6. percben hátrányba kerültek, a szünet után fordítottak, 2-1-re nyertek. Vasárnap az Arkansas State gárdája látogatott a Sasfészekbe. A forgatókönyv hasonló volt a csütörtökihez: az ellenfél hamar vezetést szerzett, azonban ezen az összecsapáson Bernadették még az első félidő derekán egyenlíteni tudtak, majd a második félidőben szerzett újabb góllal megfordították a mérkőzést (2-1).

Bernadett csütörtökön 72, vasárnap 82 percet töltött a pályán, és utóbbi találkozón egy kapura lövéssel vétette észre magát.

Floridában Árvay Hanna az ASUN konferenciában szereplő csapatára két idegenbeli mérkőzés várt. Csütörtökön Alabamában, a  University of North Alabama otthonában a Stettson 2-0-ra kikapott, mindkét gól az első játékrészben esett. Vasárnap a Kalaposok a University of Central Arkansas csapata ellen próbáltak javítani, idegenben. Az esélyesebb hazaiak, fölényük ellenére, nem tudták bevenni Hannáék kapuját, a találkozó 0-0-ás döntetlennel zárult. Hanna mindkétszer a kezdőcsapat tagja volt és végig is játszotta mindkét összecsapást.

Mislai Fruzsina csapata, a CSUN két döntetlent ért el a múlt héten a Big West Liga küzdelmeiben, Kaliforniában. A Matadorok csütörtökön hazai pályán játszottak gól nélküli mérkőzést a UC Davis ellen. Vasárnap egyik testvér egyetemük, a Cal State Fullerton ellen léptek pályára idegenben, ez az összecsapás 1-1-es döntetlenre végződött. Fruzsina ezúttal sem lépett pályára.

 

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom