Gyors gólváltással kezdődött a találkozó, Herczik Dorina a 3. percben vezetést szerzett, de szinte az ellenakcióból Marek Réka kiegyenlített. Az Astra 16 éves csatára minden fordulóban szerzett eddig legalább egy gólt. A meccset eldöntő találat a 35. percben esett, Hári Kata az idénybeli első gólját érte el, 1–2.
A Vasas Kubala FC és a Talents FC összecsapásán az első félidőben nem született gól, ellenben a másodikban három is. Fehér Dóra lőtte az elsőt, majd Terdik Ivett a másodikat. Az utolsó előtti percben az előző fordulóban duplázó Buncsák Réka is szerzett egy gólt, 3–0.
Nem bírt egymással a Kecskeméti LC és a Kazincbarcika (2–2). Ellentétes félidőket hozott a meccs, az elsőben a hazaiak kétgólos előnybe kerültek, Szabó Boglárka és Szöllősi Lora szerzett gólt. A fordulás után Kiss Liliom, majd az utolsó előtti percben Tőzsér Virág is bevette Illés Mónika kapuját, ezzel pedig a borsodiak elvittek egy pontot.
A Gödöllő egy szerzett góllal állt a forduló előtt, most hármat is szerzett. Mégis pont nélkül maradt, mert a Nyíregyháza öt gólig jutott (3–5). A vendégek csak eggyel szereztek kevesebbet annál, amennyit az első négy mérkőzésükön összesen elértek. Szalanics Dóra érdeme elsősorban a győzelem, ő szerezte a találkozó első gólját. Ám a gödöllőiek jól játszottak az első játékrészben, Kovács Maja, Nándori Emma és Hatfaludy Hanga is eredményes volt. (Közben a nyíregyházi Szerb Katalin is gólt lőtt.) Hiába vezetett a Gödöllői LC 3–2-re a szünetben, a fordulás után a mindössze 17 éves Szalanics Dóra további három gólt lőtt.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.