Női NB II
Az Astra szezonbeli gólcsúccsal nyert a Nyíregyháza ellen
2026. március. 16., 09:56
Az Astra szezonbeli gólcsúccsal nyert a Nyíregyháza ellen
Fotó: Astra HFC
Alighanem végleg kétcsapatosra szűkült a női NB II Keleti csoportjának megnyeréséért vívott harc, miután az Eger SE megnyerte a harmadik helyen álló Vasas Kubala Akadémia elleni rangadót. A vesztett pontokat tekintve a legjobban álló Astra idénybeli gólrekordot jelentő 21–0-s győzelmet aratott a Nyíregyháza ellen.

Egerben, a Felsővárosi Sporttelepen a hazai piros-kékek mind a két félidőben szereztek két-két gólt, az elsőben Novák Zsófia és Kota Szabina, a másodikban Csengeri Lili és Végh Katalin révén. Terdik Ivett csak a 93. percben szépített (4–1). Mindkét játékrészben mindössze 15 éves lány szerezte az első gólt, a 2011-es Novák Zsófia először szerepelt NB II-es mérkőzésen a kezdő csapatban, s nyolc perc után gólt szerzett. A 2010 novemberében született Csengeri Lilinek szintén ez volt ez első gólja az NB II-ben, éppen Novák Zsófiát váltotta az 58. percben, majd tizenkét perccel később a kapuba talált.

Az Astra 21–0-ra kiütötte a Nyíregyházát Kispesten, a Tichy Lajos Sportcentrumban. Marék Réka hat, a második félidőre beálló – másfél éve az A-válogatottba is meghívott – Csuhai Vivien öt gólt szerzett. Az Astra összesen 52 szerzett gólnál jár, ebből huszonegyet szombaton, a Nyíregyháza ellen ért el.

A Kecskeméti LC egyetlen góllal verte meg a Széktói Stadionban a továbbra is pont nélküli Gödöllőt. A találkozó egyetlen gólját a 82. percben szerezte Bertalan Lili, aki a legutóbbi négy bajnokiján kivétel nélkül a kapuba talált. Ősszel 8–0-ra nyert a KLC Gödöllőn.

Egyetlen döntetlent hozott a forduló, a Kazincbarcika és a Talents FC nem bírt egymással. Malinovszky Cintia a vendégeknek szerzett előnyt a 49. percben, ezt nyolc perccel később Magyar Hanna kiegyenlítette. Utóbbi a téli átigazolási időszakban érkezett Diósgyőrből, eddig két mérkőzésen három gólt szerzett a Kazincbarcika mezében.

 

Hírajánló

Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08
Az Astra szezonbeli gólcsúccsal nyert a Nyíregyháza ellen

Alighanem végleg kétcsapatosra szűkült a női NB II Keleti csoportjának megnyeréséért vívott harc, miután az Eger SE megnyerte a harmadik helyen álló Vasas Kubala Akadémia elleni rangadót. A vesztett pontokat tekintve a legjobban álló Astra idénybeli gólrekordot jelentő 21–0-s győzelmet aratott a Nyíregyháza ellen.

2026. március. 16., 09:56
Büntetővel nyert a Ferencváros az ETO ellen, gól nélküli döntetlen a Puskás Akadémia-Honvéd mérkőzésen

A Simple Női Liga 14. fordulójában egyetlen olyan mérkőzés akadt csak, amelyen mindkét csapat szerzett gólt. Az FTC-Telekom az ETO elleni győzelmével továbbra is vezeti a táblázatot.

2026. március. 16., 09:50
FTC-ETO rangadót tartogat a 14. forduló

A második 2026-os fordulót bonyolítják le pénteken és szombaton a Simple Női Ligában. A listavezető FTC-Telekomhoz a remek rajtot vevő ETO FC érkezik.

2026. március. 13., 10:35

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom