Női NB I
Az élmezőny sikereit hozta a 14. forduló
2025. március. 10., 11:52
Az élmezőny sikereit hozta a 14. forduló
Nem született nagy meglepetés a Simple Női Liga 14. fordulójában: az első hat helyen álló csapat közül öt nyert, a hatodik (egyébként a tabellán negyedik) MTK nem lépett pályára. Az utolsó öt helyezett ellenben kivétel nélkül vereséget szenvedett.

A listavezető ETO a félidőben 2-0-ra, a 47. percben pedig már 3-0-ra vezetett Szekszárdon, ez is lett a végeredmény. Ernestina Abambila az első gólját szerezte a magyar élvonalban, miként Nasztaszja Suppo is. Az új fehérorosz szerzemény egyébként a hétközi kupameccsen is a kapuba talált. A harmadik gólt Süle Dóra rúgta, nigériai csapattársnőjéhez hasonlóan távolról, legalább 25 méterről. Dörnyei Balázs, az ETO szakmai vezetője csak részben volt elégedett: „Sajnos, sorozatban nemcsak az ellenfelekkel kell megküzdenünk, hanem a minőségi futballra alkalmatlan pályákkal is. A csapatnak gratulálok a győzelemhez és a remek gólokhoz! Sikeres lett a nőnapi túránk.”

Ugyancsak 3-0-ra nyert vendégként az FTC-Telekom, mégpedig Szombathelyen, a Viktória ellen. Az idénybeli első Simple Női Ligás gólját szerző Ott Eszter az első, Vlada Kubaszova és Nagy Viktória a második félidőben volt eredményes. A címvédő nagy fölényben játszott, a mérkőzés képe alapján nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, ellenben a Viktória kapujában Schvirján Dóra remekelt, a hajrában még büntetőt is hárított.

A Puskás Akadémia szintén három gólt szerzett idegenben, de kettőt kapott, így (az eredmény alapján) szoros csatában gyűrte le a KÉSZ-St. Mihályt a Szent Gellért Fórumban. Valójában Halászi Kinga csapata a 62. percben már 3-0-ra vezetett Szarvas Sára, Szalay Gyöngyvér és Mayer Zsófia góljával, de a hazaiak előbb Ivana Boricsics góljával szépítettek, majd a 91. percben Török Lilla 2-3-ra kozmetikázta az állást. Érdekes, hogy ősszel a Pancho Arénában is 3-2-re nyert a PAFC a szegediek ellen.

A Diósgyőr először nyert tétmérkőzést az idényben, ennél jobban hangzik, hogy a győri bravúrdöntetlen és az FTC-Telekom elleni kupavereség után három pontot gyűjtött a Soroksár ellen. A mérkőzés egyetlen gólját Krisztin Sára szerezte, ez volt a második találata a bajnoki idényben.

A női élvonal egyetlen vasárnapi mérkőzésén a Bp. Honvéd háromgólos győzelmet aratott Üllőn a nehéz helyzetben lévő Astra ellen. A kispestiek a már a válogatott keretbe is meghívott Csuhai Vivien góljával kerültek előnybe az első félidőben, majd Gabona Laura és Végh Adrienn is szerzett egy-egy gólt a fordulás után. Érdekes, hogy a 18 éves Gabona ősszel még az Astrában játszott.

Az MTK–Pécsi MFC-mérkőzést április 30.-ra halasztották.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom