PÉCSI MFC–ETO FC
(Péntek, Pécs, 14.30)
A pécsiek ötször nyertek, s ötször veszítettek eddig, a hatodik helyen állnak. Nagyon jól kezdték a szezont, de a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer tudtak nyerni. Az ETO, függetlenül a hátralévő két mérkőzése eredményétől, gyengébb őszt produkált, mint 2024-ben. Hatszor nyert eddig, egy döntetlen mellett háromszor kikapott, előző idénybeli legnagyobb riválisai közül senkit sem tudott legyőzni. Viszont a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert.
SZEKSZÁRDI WFC–ÚJPEST FC
(Szombat, Szekszárd, 13.00)
A szekszárdi csapat még nem nyert a mostani bajnoki idényben, két döntetlennel, két ponttal sereghajtó. Az Újpest nagy bravúrra nem volt eddig képes, de már négy győzelemnél tart, biztos tagja a középmezőnynek. A lila-fehérek egyszer nyertek a legutóbbi öt fordulóban, négyszer kikaptak.
VIKTÓRIA FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szombat, Szombathely, 13.00)
A nehéz helyzetben lévő szombathelyi csapat nagyon értékes döntetlennel javított helyzetén az előző fordulóban, kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot a Honvéd otthonában. Ezzel ötpontos, két csapatot előz meg. A Diósgyőr négyszer nyert eddig, a legutóbbi két fordulóban hat pontot gyűjtött. Idegenben még nem szerzett pontot, de csak háromszor játszott vendégként, az FTC, az ETO és a Puskás Akadémia ellen.
FTC-TELEKOM–PUSKÁS AKADÉMIA
(Szombat, Kőbánya, 13.30)
Az első a második helyezettel találkozik a Kocsis Sándor Sportközpontban. A címvédő a legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzését kivétel nélkül megnyerte. A Puskás Akadémia átvenné a vezetést győzelme esetén, eddig egy döntetlen és egy vereség került a neve mellé nyolc győzelem mellett.
MTK BUDAPEST–KÉSZ-ST. MIHÁLY
(Szombat, Zugló, 17.00)
A Puskás Akadémiával azonos pontszámmal, de a harmadik helyen álló MTK csak a Ferencvárostól kapott ki a mostani bajnoki szezonban. A szegediek ellen kifejezetten jó a mérlege a korábbi évekből. A Tisza-parti csapat a legutóbbi két fordulóban összesen egy pontot szerzett, a Budaörs ellen idegenben 5–5-re végzett, a Ferencvárostól, otthon, 1–0-ra kikapott. A szegediek az utolsó három őszi mérkőzésükön az FTC-Telekommal, az MTK-val és a Puskás Akadémiával játszottak-játszanak.
BUDAÖRS FC–BP. HONVÉD
(Szombat, Budaörs, 18.00)
A budaörsiek az utolsó előtti helyen állnak, a kispestiek kilencedikek, hat pont van a kettő között. A Budaörs négy pontot szerzett eddig, mindegyiket otthon. A Honvéd idegenben kétszer tudott eddig nyerni, Szegeden és Újpesten.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.