Az ETO a harmadik fordulóban, Diósgyőrben 4–1-re legyőzte a DVTK-t, ami az egyszerű logika alapján biztos hazai sikert jósolni a mai mérkőzésre is. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy – miközben az ETO a legutóbbi kilenc mérkőzésén veretlen maradt – Bém Gábor kezében a borsodi gárda is olyan csapattá formálódott, amely bármely ellenfél ellen szerezhet pontot. Az elmúlt napok híradásaiból tudjuk, a piros-fehérek betegségek, sérülések miatt nehéz helyzetben vannak, a legutóbbi, a Puskás Akadémia elleni mérkőzés összeállításából hiányzott Geréd Erika, Bianca Sandu, a keresztszalag-szakadást szenvedett Nagy Melinda, Schildkraut Fruzsina, valamint a két görög, Maria Palama és Hriszanti Voila is – távollétükben a klub tehetséges fiataljai ugrottak fejest a mélyvízbe.
A Haladás-Viktória sem volt könnyű helyzetben a múlt heti, MTK elleni meccs előtt. Székely Tibor csapatából is kulcsjátékosok hiányoztak, de a Szombathelyen kitűnő munkát végző edző megpróbált a hátrányból erényt kovácsolni, amint mondta, tovább építette a jövő csapatát. Az Astra elleni mérkőzésre – a klub közösségi média-oldalának híre szerint – nem javult a helyzet, sőt az MTK elleni mérkőzésen jó játékkal debütáló, 16 éves Kováts Anna is megsérült. Az Astra viszont, annak ellenére, hogy aligha lehet elégedett a tabellán elfoglalt helyezésével, jó mérkőzéseket játszott a legutóbbi fordulókban. Ennek a sorozatnak fontos láncszeme, sőt talán csúcsa az ETO elleni döntetlen, amely önbizalmat adhat Szakonyi Emesééknek a szombathelyi túrára.
Kétségtelenül, jelenleg az FTC-Telekom a Simple Női Liga legjobb formában levő csapata. Az emlékezetes, győri 0–4 óta valamennyi mérkőzését megnyerte a bajnokcsapat, méghozzá úgy, hogy valamennyi találkozón legalább három gólt szerzett. Ennek az eredményességnek köszönhető, hogy a Fradi – a bajnokság legtöbb gólt szerzett csapataként – már 30 gólnál jár (ez jobb, mint háromgólos mérkőzésenkénti átlag), míg az ebben a „versenyben” ezüstérmes ETO 23, az MTK 19 gólt szerzett. A két csapat augusztusi, budapesti találkozóját féltucat gólt lőve nyerte meg az FTC-Telekom – most aligha lesz ekkora különbség a csapatok között, a Puskás játékban, szervezettségben sokat erősödött a 3. forduló óta, és olyan minőségi játékosokat is pályára küldhet, akik augusztusban még nem segíthették a csapatot.
A Soroksár SC – vasárnap – a Kocsis Sándor Sportközpontban fogadja majd az MTK Budapestet. A kék-fehérek egy héttel ezelőtt nyerni tudtak Szombathelyen, az előző fordulókban viszont kínlódtak. Farkas Attila csapata ebben a bajnokságban nyert már bajnokit a Kocsisban (az FTC-Telekomot győzte le 2–1-re) – érdemes lesz kilátogatni a találkozóra, hátha többet megtudunk arról, 2021 őszén melyik az MTK Budapest igazi arca.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.