Női NB I
Az FTC és az ETO jutott a bajnoki döntőbe
2025. május. 12., 15:03
Az FTC és az ETO jutott a bajnoki döntőbe
Fotó: FTC-Telekom
Az ETO idegenben legyőzte a Puskás Akadémiát, s ezzel az „utolsó pillanatban” előzött, s bejutott a bajnoki döntőbe. Ellenfele a címvédő, a KÉSZ-St. Mihály ellen 3–0-ra nyerő FTC-Telekom lesz. Az Astra mellett a Soroksár esett ki, a Szekszárd – kispesti bravúrjával – bennmaradt.

„Négy év, nyolc döntő! Büszke vagyok a csapatra, gratulálok mindenkinek, aki ezekért a sikerekért dolgozott. Ma még örülünk, de utána már keményen készülünk a bajnoki fináléra!” – mondta Dörnyei Balázs vezetőedző, miután csapata 2–1-re nyert az előtte sorozatban 14 bajnokin veretlen Puskás Akadémia otthonában. Kocsán Petra szerezte az első gólt, majd a fordulás után Vida Boglárka növelte az előnyét. Alig egy perccel később Nagy Lili szépített, így izgalmas volt a folytatás, hiszen a döntetlen a hazaiaknak lett volna jó. Ám az ETO nyert, s bejutott a döntőbe.

A kisalföldi zöld-fehérek csütörtökön Győrben fogadják a címvédőt, a fővárosi zöld-fehéreket. A Ferencváros 3–0-ra verte a KÉSZ-St. Mihályt, mindhárom gól az első 33 percben esett. Nagy Vanessza, aki az alapszakasz hajrájának leggólerősebb játékosa volt, az ETO elleni győri győzelemmel kezdődően négy meccsen hét gólt ért el.

Az utolsó fordulóban dőlt el az is, melyik csapat búcsúzik az Astrán kívül. A Soroksár megtette a magáét, talán az sem túlzás, hogy a papírformának megfelelően, második félidei pontosabb játékával, kétgólos győzelmet aratott Üllőn. Ám ez sem volt elég! A Szekszárd 4–2-re győzött Kispesten, s maradt a tizedik helyen. A mérkőzés hőse a teljes eddigi felnőtt pályafutását a szekszárdi klubban töltő Nagy-Cseke Edina volt, aki az első 21 fordulóban összesen három gólt szerzett. Ugyanannyit, amennyit most, kilencven perc alatt. Óriási érdemei vannak a bennmaradásban!

A Diósgyőr végzett az ötödik, az újonc PMFC a hatodik helyen, a két csapat zárásként egymás ellen játszott, gól nélküli döntetlent, Pécsen. A DVTK mindössze egy vereséggel játszotta végig a tavaszi bajnoki idényt!

Szépen zárt a Viktória, amely sokáig vezetett az MTK Budapest ellen egy öngóllal, s kis szerencsével megnyerhette volna a mérkőzést, de Legendás Lora a hajrában kiegyenlített. Az MTK a negyedik helyen végzett az alapszakaszban – ez már korábban eldőlt – a Puskás Akadémiával játszik majd a harmadik helyért.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom