A hazaiak számára rossz előjelekkel kezdődött a bajnoki címvédő elleni találkozó, mert a téli átigazolási időszakban az ETO-hoz érkezett minőségi igazolások közül ezúttal nem csak Rácz Zsófia és Oláh Adrienn, de a korábbi mérkőzéseken jól védő, biztos pontnak számító Szőcs Réka sem léphetett pályára.
Az ETO ennek ellenére jól tartotta magát, a Ferencváros csak a félidő közepén, Vágó Fanni tizenegyesből lőtt góljával tudta mattolni a fehér mezesek védelmét. Igaz, a zöldek 125-szörös válogatott támadója ezután nagyon beindult, még ebben a játékrészben két újabb gólt szerzett, hétmérföldes lépést téve a gólkirályi cím felé.
A második félidőt az ETO kezdte jobban, Sali Rebeka – szintén büntetőből – szépíteni tudott, de a Ferencváros ennél közelebb már nem engedte magát vetélytársához. Sőt, a hajrában a vendégcsapat visszaállította a háromgólos különbséget: a 86. percben a nem sokkal korábban beállt Czellér Dorottya állította be a 4–1-es végeredményt.
A mérkőzés tartogatott minden női futball szimpatizáns számára jó hírt: az utolsó szűk félórára pályára lépett a szezonban első mérkőzését játszó, súlyos keresztszalag-sérüléséből felépült Szabó Viktória.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Gólrekordot hozott a Simple Női Liga 22. fordulója. Az alapszakasz utolsó mérkőzésein 35 gól esett, ez 5,8-as átlagnak felel meg. Ilyen magas gólátlag korábban nem akadt az idényben.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.