Az MTK az alapszakaszban a harmadik helyen végzett, ősszel és tavasszal, másképpen: otthon és idegenben is legyőzte a Puskás Akadémiát, így hazai pályán feltétlenül esélyesebbnek számított. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémián a jobbszélső Csuhai Vivien góljával a 11. percben előnybe került az MTK. A 21 éves támadó az alapszakaszban csupán egy gólt szerzett, az utolsó fordulóban, a Fehérvár kiütésekor. Csapata szempontjából a legjobbkor lőtte a másodikat.
Még az első játékrészben növelte előnyét az MTK, Siklér Kinga találatával. A második játékrész derekán büntetőhöz jutottak a vendégek, amit az egy perccel korábban beállt, mindössze 15 éves Brekovszki Julianna gólra váltott. Korábban még nem szerzett gólt az NB I-ben, nagy bátorságra vall, hogy odaállt a tizenegyeshez és értékesítette.
Az utolsó percekben a Puskás Akadémia közelebb állt az egyenlítéshez, mint az MTK előnye növeléséhez – de az eredmény nem változott.
„Nem volt egyszerű mérkőzés, a Puskáson látszott, hogy nagyon motivált, hiszen az elmúlt egymás elleni mérkőzésekből rendre mi jöttünk ki győztesen. Talán a rutin és kis szerencse ismét a mi javunkra döntötte el az összecsapást, a szerencsénkért viszont megdolgoztunk a szezon során végig. Nagyon jó ütemben nagyon szép gólokat lőttünk az első félidőben, utána már a küzdésé volt a főszerep. Az ilyen meccseket is meg kell tudni nyerni, örülök, hogy most is felénk billent a mérleg nyelve. A bronzérem sorsa nem ezen a találkozón dőlt el, szerdán jön a második felvonás, így a játékosok állapotát is figyelve próbáljuk a lehető legjobb kezdőcsapatot összeállítani. A célunk nem lehet más, mint idegenben is nyerni és megszerezni a bronzérmet” – mondta Makrai László, az MTK Budapest vezetőedzője klubja honlapjának nyilatkozva.
Halászi Kinga, a Puskás Akadémia vezetőedzője, a maga klubjának honlapján, így fogalmazott: „Az elején kicsit zavartan játszottunk, nem találtuk a mérkőzés ritmusát. Az első kapott gól után már jobban futballoztunk, megvoltak a lehetőségeink is az egyenlítésre, ám egy kontra után ismét betalált az ellenfél az első félidő legvégén. A második félidőben próbáltuk rendezni a sorainkat, igyekeztünk még többet veszélyeztetni a kaput. Több helyzetünk volt, kapufáig jutottunk, sikerült beszorítanunk az MTK-t a kapujához. Ám a fölényünk csak egy gólban mutatkozott meg – Julcsi góljának nem mellesleg nagyon örültem. A célunk nem változott: szeretnénk a harmadik helyen zárni. Már csak két lehetőségünk maradt. Megyünk tovább, ott lebeg a cél a szemünk előtt.”
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.