Női NB I
Az MTK Hungária hét góllal ütötte ki az Astrát
2021. május. 15., 20:38
Az MTK Hungária hét góllal ütötte ki az Astrát
A Simple Női Liga 5. helyét ünnepli az ETO
Fotó: ETO FC Győr
A Simple Női Liga 21. fordulójának három, szombati mérkőzése közül egyiken sem borult fel a papírforma, ennek ellenére egyáltalán nem maradtak izgalom nélkül azok, akik követték a mérkőzéseket.

A forduló nyitányaként a Kelen SC fogadta NB I-es hazai pályáján, a Csepel Stadionban az ETO FC Győrt. A tavaszi megerősített csapatával már a múlt héten révbe ért, élvonalbeli tagságát megújító ETO számított a találkozó esélyesének. A győriek jobban is játszottak ellenfelüknél, de az első félidőben csak kapufákig jutottak, igaz, ebből bőven akadt. A szünet után már a helyzetkihasználásra sem lehetett panasz, az 50. percben Öreg Cintia előnyhöz juttatta a vendégeket, majd kevéssel a lefújás előtt az ETO tavaszi, házi gólkirálya is betalált. A Kelennek óriási esélye volt az egyenlítésre, a sereghajtó a találkozó hajrájában tizenegyest is lőhetett, de Szőcs Réka nagy bravúrral védeni tudott. A kivédett büntető azt is jelenti, hogy a februárban az MTK Hungáriától az ETO-hoz igazolt kapus tavasszal nyolc mérkőzése közül haton nem kapott gólt. Az idegenbeli győzelemmel az ETO – a vasárnapi, makói mérkőzéstől függetlenül – bebiztosította ötödik helyét a bajnoki tabellán.


A bajnoki döntőre készülő, listavezető MTK Hungária jelentős erődemonstrációt tartott az Astra HFC elleni mérkőzésen. A kék-fehérek az első félidőben visszafogott teljesítményt nyújtottak, a szünet után viszont szinte kiütötték a kupadöntős, hamarosan a bajnokság bronzérméért játszó üllői csapatot. A szombati, 7–0 -ás győzelem azt is jelenti, hogy az ősszel még Varga Attila, tavasszal pedig Tóth Mihály által irányított kék-fehérek nem csak a legtöbb pontot szerezték, és a legtöbb győzelmet aratták a bajnoki szakasz 21 fordulója alatt, de övék a legtöbb lőtt és a legkevesebb kapott gól dicsősége is. A bőséges gólzáporból Pápai Emőke 3, Natalie Stephens 2, Legendás Lora és Stefán Bernadett pedig 1-1 góllal vette ki a részét. Pápai Emőke három góljának köszönhetően már 23 gólos a Simple Női Liga góllövőlistáján, a hátránya a bajnoki döntő két, vagy három mérkőzése előtt „csak” két gól Vágó Fannival szemben.


Diósgyőrben a DVTK remekül kezdte az FTC-Telekom elleni mérkőzést. A borsodi csapat Hanna Barker és Biljana Bradics góljaival egy óra játék után 2–0-ra vezetett, ám ismét kiderült, milyen sokat számít, hogy Dörnyei Balázs csereként is minőségi játékosokat tud pályára küldeni. A találkozó utolsó félórája az FTC-Telekom fölényét hozta, és a kupagyőztes Mosdóczi Evelin, a nem sokkal korábban beállt Caroline Kehrer, valamint a szemfüles Vágó fanni góljaival a maga javára fordította a mérkőzést.


A St. Mihály FC – Haladás-Viktória mérkőzést vasárnap, 17 órakor játsszák Makón.

Tabella

 

U17 női Indul a szezon a női U17-eseknek

A női U17-es válogatott megkezdte a felkészülést immáron Makrai László irányításával a telki edzőközpontban.

Női NB I A címvédő Ferencváros a Honvéd ellen kezdi a szezont

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a Simple Női Liga 2025-2026-os szezonjának sorsolását. Az első fordulóban a hatszoros címvédő FTC-Telekom a Honvéd otthonába látogat, míg az újoncok közül a Budaörsi SC a Diósgyőrrel, az Újpest pedig a Pécsi MFC-vel találkozik.

Hírajánló

A női U19-es válogatott elkezdte felkészülését az Eb-selejtezőkre

Női U19-es válogatottunk augusztus 10. és 13. között tartotta négynapos szezonnyitó edzőtáborát Gyirmóton.

2025. augusztus. 13., 16:19
Indul a szezon a női U17-eseknek

A női U17-es válogatott megkezdte a felkészülést immáron Makrai László irányításával a telki edzőközpontban.

2025. augusztus. 07., 18:07
A címvédő Ferencváros a Honvéd ellen kezdi a szezont

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a Simple Női Liga 2025-2026-os szezonjának sorsolását. Az első fordulóban a hatszoros címvédő FTC-Telekom a Honvéd otthonába látogat, míg az újoncok közül a Budaörsi SC a Diósgyőrrel, az Újpest pedig a Pécsi MFC-vel találkozik.

2025. július. 22., 16:02
Magyar asszisztens a korosztályos Eb-döntőben

Franciaország és Spanyolország válogatottja játssza a finálét a női U19-es Európa-bajnokságon, a döntőnek pedig Bizderi Nikolett játékvezető asszisztens révén magyar résztvevője is lesz.

2025. június. 25., 17:07

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom