Női NB I
Az újoncok számára túl nagy falatot jelentett a két bajnoki döntős
2021. augusztus. 30., 08:35
Az újoncok számára túl nagy falatot jelentett a két bajnoki döntős
A legutóbbi két fordulóban Sipos Lilla (középen) szerezte az MTK Budapest első gólját
Fotók: Erdős László
A Simple Női Liga 3. fordulója azt a képet mutatta, hogy a két újonc nagyon tehetséges fiataljai számára, bár a korábbi mérkőzéseken megmutatták oroszlánkörmeiket, a legutóbbi bajnoki döntő csapatai túl kemény diót jelentenek. Az FTC-Telekom és az MTK Budapest nagy gólkülönbséggel győzött, és igaz ez a hétvége további két vendégcsapatára, a Diósgyőrből három ponttal hazautazó ETO-ra és az Üllőn nyerő Haladás-Viktóriára is.

Az FTC-Telekom és az akkor még másodosztályú Puskás Akadémia FC március elején, a Női Magyar Kupában vívta eddigi egyetlen mérkőzését. Akkor a zöld-fehérek úgy nyertek 3–0-ra, hogy a hazai pályán játszó felcsútiak szinte csak a biztonságos védekezésre építettek – ki is húzták a 72. percig kapott gól nélkül. Ahhoz a mérkőzéshez képest, most – nem számítva azt, hogy Halászi Kinga csapata immár az élvonalban szerepel – három lényeges változás is történt. Egyrészt a találkozóra Budapesten, a kőbányai Kocsis Sándor Sportközpontban került sor, másrészt Dörnyei Balázs a Női Bajnokok Ligája selejtezőről hazaérkezett csapat összeállításakor a talonba tett több magyar ászt: a kisebb sérüléssel bajlódó Fenyvesi Evelint és Siklér Kingát, valamint Mosdóczi Evelint és Papp Lucát.

A másik oldalon is voltak fontos hiányzók, Kovács Eszter és Diószegi Fanni továbbra is sérült és nem tudott kezdeni Mayer Zsófia, valamint Kovács Aida sem – vélhetően a Puskás jobban meg érezte a pályán kívül maradók hiányát, mint a lényegesen bővebb, erősebb kerettel rendelkező Fradi.

A bajnokcsapat erőteljesen, jól játszva kezdte a mérkőzést és az első negyedórában két gólt szerzett – szinte ugyanarra a kaptafára: jobb oldali támadás, majd centerezés után Vágó Fanni érkezet tökéletes középen, és közelről a hálóba rúgta a labdát. A villámrajt után alábbhagyott a hazaiak lendülete és újabb találat csak egy félidőnyi játék után született. Csányi Diána is duplázott, a második gólt az ellene elkövetett szabálytalanság után, büntetőből szerezve. Az utolsó szűk félórában, ha nem is volt jó színvonalú a mérkőzés, az FTC-Telekom, pontosabban Vágó Fanni, két újabb gólt szerzett, és féltucat találattal, 6–0-ra nyerte meg a mérkőzést.


A másik újoncot, a Soroksár SC-t fogadó MTK Budapest sok tekintetben lemásolta az egy héttel ezelőtti, Haladás-Viktória FC elleni találkozóját. A kék-fehéreknek (illetve, a magenta-feketéknek) ezúttal is gólszerzési lehetősége volt az első percekben, de a labda kapuba kerülését lesállás előzte meg.

Ha tíz perccel többet is, mint egy hete, most sem kellett sokáig várni a hazaiak első góljára. Ugyanúgy, mint a múltkor, most is Sipos Lilla szerezte az MTK első találatát: a rutinos támadó a jobb oldalról, éles szögből, kihasználva azt is, hogy rosszul állt fel a sorfal, a kapu bal oldalába csavarta a labdát. Nem sokkal később, a jobb szélen elviharzó Nagy Virág visszapasszából Vachter Fanni lőtte a hálóba a labdát, majd – megint csak másolva az előző fordulót – az amerikai Brianna Taylor fejelt gólt. A továbbra is százszázalékos MTK Budapest bő félórányi játékidő alatt, gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Ez dicséretes, az már viszont kevésbé, hogy a folytatásban elszürkült a mérkőzés. Az MTK szurkolói aligha örülnek ennek, de ez is egyenlőségjelet tesz az egy héttel ezelőtti és a szombati győzelem közé.

A második félidőben – a 68. percben – Pinczi Anita látványos fejesgólja és – sajnos – a hajrában Hodászi Eszter súlyosnak tűnő sérülése – jelentett eseményt, de a második játékrész színvonala nem közelítette meg a gólgazdag elsőjét. Az MTK Budapest magabiztosan, 4–0-ra nyert, méghozzá úgy, hogy a szezon 270 perce alatt Erős Evelin, valamint a Soroksár SC ellen védő Varga Luca csak egyetlen gólt kapott.


Diósgyőrben az első lehetőség a hazaiaké volt, a kapujából kilépő Szőcs Réka ölelte magához a labdát. A folytatásban viszont az ETO FC Győr támadott többet, sőt a zöld-fehérek a félidő közepén a vezetést is megszerezték. Szöglet után, a kipattanó labdából Savanya Csilla távolról lőtte a szezon eddigi talán leglátványosabb gólját.

Az első játékrészben több gól már nem született, a második félidő viszont győri találattal, de mondhatjuk úgy is, ex-diósgyőriek találatával kezdődött. A gólt ezúttal is rögzített játékhelyzet előzte meg, Oláh Adrienn szögletét Nagy Fanni fejelte Schildkraut Fruzsina kapujába. A másik oldalon Hanna Barker próbálozott a gólszerzéssel, de lövése célt tévesztett, majd jött a vendégek harmadik gólja: Savanya Csilla ebben is főszerepet vállalt, az ő passzával lépett ki Süle Dóra a védők közül, és lőtte a labdát Schildkraut mellett, higgadtan a kapuba.

A hajrához közeledve szépített a DVTK, Biljana Bradić, ahogy eddig minden mérkőzésen, most is meglőtte a maga gólját, majd Kovács Laura állította vissza a háromgólos különbséget. Harmadszor is szöglet utáni helyzet okozta a DVTK „vesztét”, a válogatott kerettag védő a tizenhatos vonaláról küldte a labdát a kapuba, állította be a győriek második győzelmét jelentő 4–1-es végeredményt.

                                                                                                      Fotó: Szabó Krisztián/DVTK

Az Üllőn játszott Astra HFC–Haladás-Viktória FC mérkőzés gól nélkül végződött első negyvenöt percében semmi sem utalt arra, hogy ez a találkozó is illeszkedik majd a forduló trendjébe, háromgólos különbség lesz a csapatok között. A szombathelyiek támadója, Ana-Maria Vladulescu lövése jelentette talán a játékrész egyetlen helyzetét, de ez sem volt ziccer, Farkas Kata pedig jól jött ki a kapujából, zárta a szöget és védett. A kiegyenlített első félidő után a második viszont egyértelműen a Haladás-Viktóriáé lett, méghozzá azért, mert Székely Tibor csapata nagyon egyszerű, ám annál hatásosabb „trükköt” alkalmazott: mindig a legjobb pillanatban lőtt gólt.

A 47. percben, Jelena Koprena büntetőből juttatta előnyhöz a szombathelyieket. Ha az MTK Budapest esetében a hasonlóságot emlegethettük az előző fordulóval, a Haladás-Viktória kapcsán a különbözőségeket érdemes citálni. Most a zöldek lőhettek a félidő 2. percében olyan büntetőt, amelyet nem előzött meg helyzet, amely „ki nem kényszerített hiba” nyomán ítéltetett. És, az is említendő, hogy Balogh Henriettáék ezúttal jól, szervezetten, és ami egy csapat számára legalább ennyire fontos, eredményesen játszottak a találkozó második felében. Az Astrát szemmel láthatóan megfogta a gól, mire pedig lábrakapott volna a hazai csapat, Gődér Brigitta lőtt még egyet – a saját térfeléről. A hosszú kihagyás után, a szezon elején visszatért védő legfeljebb indításnak szánta előre rúgott labdáját, az azonban a vizes füvön megcsúszott, felgyorsult, átpattant a kint álló Farkas Kata fölött és a hálóban landolt. Amikor pedig az Astra – kétgólos hátrányban – egy utolsó rohamra indult volna, kontratámadás végén Vladulescu hozta helyzetbe a jobbösszekötő helyén kilépő Bódai Viktóriát, aki erős, pontos lövést küldött a hosszú alsó sarokba. Idegenben, 3–0-ra győzött a Haladás-Viktória, amely a 3. fordulóban a második olyan mérkőzését nyerte meg, amely előtt ellenfele számított esélyesebbnek.

OTP Bank Liga NB I. 3. forduló

Sorsolás
2023. 08. 11. 20:00
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2023. 08. 12. 18:00
Szusza Ferenc Stadion
2023. 08. 12. 20:15
DVTK Stadion
2023. 08. 13. 16:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
2023. 08. 13. 18:45
Groupama Aréna
2023. 08. 13. 21:00
Kecskeméti Széktói Stadion

U17 női UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

Női NB II Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

Hírajánló

Simple Női Liga utolsó forduló

Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.

2024. május. 10., 12:35
UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS