Ezúttal is pénteken, Szombathelyen kezdődött a forduló: a Haladás Viktória az élethalál harcát vívó, az egy héttel korábbi hétgólos győzelemmel doppingoló Szekszárdi WFC-t fogadta. Az első élvonalbeli gólját szerző Nagy Dorottya – Ana Maria Vladulescu önzetlenségének is köszönhetően – bő tízpercnyi játék után juttatta előnyhöz a hazaiakat. A Haladás Viktória végig kézben tudta tartani a találkozót, a fordulás után Marlo Sweatman, majd Horti Boglárka is gólt lőtt: a hajrában azért a szekszárdi fiatalok is megvillantották oroszlánkörmeiket, Ezer Anna találata állította be a 3–1-es végeredményt.
A zuglói Lantos Mihály Sportközpontban a forduló rangadóját játszotta az ETO FC Győr és az MTK Budapest. A találkozó tétje tulajdonképpen a bajnoki döntő volt, bár kétségtelen, hogy a papírforma alapján még egy esetleges kék-fehér győzelem esetén is a győri csapat lenne a befutó. A jól játszó – ma a születésnapját is ünneplő – Vachter Fanni a 28. percben, szép egyéni akciót megkoronázva, balról kapura törve lőtt gólt, ezzel sokáig vezetett a tartalékosan is a szezon talán legjobb teljesítményét nyújtó MTK Budapest. A 86. percben viszont Kocsán Petra erőszakosan nyert párharcot, helyzetbe került és egyenlített – ezzel az utolsó forduló előtt, maradt a pontegyenlőség a két csapat között. Szombaton a Kocsis Sándor Sportközpontban az MTK az FTC-Telekom vendége lesz, az ETO pedig másnap, vasárnap, a KÉSZ-St. Mihály FC-t fogadja – pontegyenlőség esetén Dörnyei Balázs csapata készülhet a Fradi elleni döntőre.
A távolból úgy tűnik, a MOL Fehérvár gárdáját elaltatta kicsit, hogy a Haladás Viktória pénteki győzelmével a lányok megőrizték NB I-es tagságukat. Újpesten a szünetben Szalontai Georgina és Viktorija Skoda góljaival 2–0-ra vezetett a hazai csapat! A fordulás után viszont a triplázó Pécsi Dóra és Simon Franciska révén bő negyedóra alatt fordított a Vidi. A hajrában az újpesti Szöllős Alexandra, valamint a Vidi 22 éves „veteránja”, Szabó Bernadett is lőtt egy-egy gólt: Gajdóczi Tibor csapata végül úgy nyert 5–3-ra, hogy még egy büntetőt is elhibázott. Az Újpest FC a székesfehérvári vereséggel búcsúzik a Simple Női Ligától. A MOL Fehérvár FC első élvonalbeli szezonjában a 9. helynél rosszabb pozícióban már nem végezhet.
A diósgyőri mérkőzés előtt hat pont volt a különbség a tabellán a 4. helyezett Puskás Akadémia és az 5. DVTK között. A borsodiak pontszámban befoghatták volna még ellenfelüket, de a felcsútiaknak sokkal jobb a gólkülönbsége, számukra kedvezőbb a pontegyenlőség is. Az első félidőben Szemán-Tóth Barbara és Nagy Lili találataival kétgólos előnyt szerzett a vendégcsapat, de a tavasszal a női élvonalban az egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékos, Hriszanti Voila szinte az újrakezdés utáni első támadásból szorossá tette a mérkőzést. További gólokat viszont már csak a Puskás – Sinka Napsugár és Diószegi Fanni – lőtt, Halászi Kinga csapata váratlanul nagy különbséggel nyert Diósgyőrben. Igaz, Bém Gábor, a hazaiak rendre reálisan értékelő vezetőedzője úgy látta: „A vereség ellenére nem tudom elmarasztalni a játékosaimat. Az eredmény nem tükrözi a mutatott játékot, mert úgy gondolom jól játszottunk. Kaptunk két átlövésgólt, valamint egy szöglet utáni lecsorgó labdára a vendégek reagáltak gyorsabban, az utolsó gólnál pedig a játékvezető szerintem óriásit hibázott.”
A Kelen SC 13 ponttal áll a tabellán és az is elképzelhető, hogy ennyivel benn tud maradni a Simple Női Ligában. Tény, hogy Kun István csapata valamennyi pontját ősszel szerezte, de az objektivitás azt kívánja, tegyük hozzá azt is, hogy a legutóbbi öt elveszített mérkőzésén a zöldek soha nem kaptak ki egygólosnál nagyobb különbséggel. Szegeden sem.
Sőt, Csutoros Réka góljával még vezetni is tudtak a vendégek – a St. Mihály FC nehezen lendült játékba. A támadók közötti minőségi különbség azután mégis csak hozott három gólt, a szegediek Nagy Lilla, Ivana Trbojević és Milana Knezević révén még az első félidőben fordítottak. A Kelen tartotta magát, Tóbik Melánia húsz perccel a találkozó lefújása előtt szépített – egyenlíteni viszont ezúttal sem sikerült.
A 21. fordulóból egyetlen mérkőzés maradt vasárnapra. Üllőn 17.30-kor kezdődik az Astra HFC és az FTC-Telekom összecsapása.
A női A-válogatott szövetségi kapitánya 18 évesen kapott lehetőséget külföldön idegenlégiósként, s habár korán visszavonult, nem szakadt el a futballpályától. A kispadon előbb Svájcban ért el sikereket, majd hazatérése után nem sokkal az Eb-selejtezőkön debütálhatott a női nemzeti csapat élén.
Részsikerek jellemezték a női utánpótlás legjobbjainak 2024-es évét: U19-eseinknek a tavaszi Eb-selejtező sikerült jobban, U17-eseinknek pedig az őszi. Az UEFA Development Tornán mind az U16, mind az U15 pozitív mérleggel zárta a küzdelmeket. Kiemelt szerepben a női U16-os válogatott, a szövetségi edzők hosszú távú stratégiai ütemterv szerint készítik a korosztályt.
Január 28-án a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői és szakemberei a Simple Női Ligában szereplő klubok edzőivel és vezetőivel találkoztak a telki edzőközpontban, hogy megvitassák a női futball jövőjének legfontosabb kérdéseit.
A női A-válogatott szövetségi kapitánya 18 évesen kapott lehetőséget külföldön idegenlégiósként, s habár korán visszavonult, nem szakadt el a futballpályától. A kispadon előbb Svájcban ért el sikereket, majd hazatérése után nem sokkal az Eb-selejtezőkön debütálhatott a női nemzeti csapat élén.
Részsikerek jellemezték a női utánpótlás legjobbjainak 2024-es évét: U19-eseinknek a tavaszi Eb-selejtező sikerült jobban, U17-eseinknek pedig az őszi. Az UEFA Development Tornán mind az U16, mind az U15 pozitív mérleggel zárta a küzdelmeket. Kiemelt szerepben a női U16-os válogatott, a szövetségi edzők hosszú távú stratégiai ütemterv szerint készítik a korosztályt.
A női A-válogatott 2024-es éve hullámzó teljesítményt hozott. A válogatott Szarvas Alexandra személyében új szövetségi kapitánnyal vágott neki az Eb-selejtezőknek, az Azerbajdzsán elleni döntetlen után, a mieink a legerősebb csoportrivális, Svájc ellen szereztek értékes három pontot, végül csoportharmadikként továbbjutottak a rájátszásba. Idén a válogatottban új rekordot beállítva,15 külföldön futballozó légióssal dolgozhatott együtt Szarvas Alexandra, többek között olyan csapatokból mint a Tottenham, az Internazionale és a Leverkusen. Év végi összefoglaló sorozatunk harmadik része.