Női NB I
Bali Mariann, aki a Barcelonánál tanulhat tovább
2021. szeptember. 23., 11:55
Bali Mariann, aki a Barcelonánál tanulhat tovább
Szerencsések vagyunk. A női labdarúgással foglalkozó honlapon, az egyre szerte ágazóbb lehetőségeknek köszönhetően, akár önálló rovata is lehetne azoknak a korábbi élvonalbeli játékosoknak, akik a duális karrier lehetőségeit kihasználva, már aktív játékosként elkezdték a magas szintű tanulmányaikat, felépítették a jövőjüket. Bali Mariann példája is mutatja, hogy röviden úgy is lehetne fogalmazni: mintává, példaképpé váltak.

Nem akármi, hogy a pályafutását Gyulán kezdő Mariann mi mindent sűrített bele – még jócskán a 30. születésnapja előtt – eddigi életébe. A TFSE-Hegyvidék, majd az Újpest FC színeiben játszott a Jet-Sol Ligában, a női NB I-ben, de közben elvégezte a Testnevelési Egyetemet is. Gyógytornászként, fizioterapeutaként a Ferencváros női labdarúgó-csapatánál kezdett dolgozni – a Fraditól, 2018-ban a legfontosabb indokkal vált meg, megszületett a kisfia, Milán. Fél évet volt csak otthon a babával, utána újra dolgozni kezdett, ezúttal a Puskás Akadémia stábjában. Most pedig, amikor beszélgetünk, már az MTK Budapest, pontosabban a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia szakembere, a kék-fehéreknél dolgozik. Már persze, ha itthon van…

– Nagyon hasznos tud lenni néha a közösségi média. Láttam egy posztodat, Barcelonából jelentkeztél be, a Facultat de Ciénces de la Salut Balanquerna bejárata elől posztolva. Azt írtad, „Nem volt egyszerű, de végre itt lehetek. Felvételt nyertem az FC Barcelonával együttműködő Blanquerna Egyetemre, így most egy éven át a szakma legjobbjaitól tanulhatok itt, Barcelonában. Az első héten már túl is vagyok, nagyszerű élmény volt, bár kemény év vár rám, annyi kiderült. Az első héten három napot töltöttünk az egyetem egészségtudományi karán, és előadásokat hallgattunk spanyol nyelven (és néha katalánul, ha a tanároknak olyan kedve volt), majd további két napot voltunk az FC Barcelona edzőközpontjában (Ciutat Esportiva Joan Gamper), ahol a vezető főorvos és az első csapat fizioterapeutái mutatták be a munkájukat, a részleg működését a Barcánál, és azonnal tanítani is kezdték a sérülések diagnosztizálását ultrahanggal.” Írtál még további érdekességeket is, de valamit hagyjál meg azért nekem is, az interjúra… Kezdjük onnan, hogy „nem volt egyszerű”.

+ A Testnevelési Egyetem elvégzése után, mindenképpen szerettem volna még gyógytornászként, mesterképzésen is részt venni. Itthon, Magyarországon gyógytornászként, sporttal kapcsolatos mesterképzésre nincs mód, ezért elkezdtem nézegetni a külföldi lehetőségeket. Anglia volt az elsőszámú célpont, jó lett volna angol nyelvű kurzust találni. De, Milán, a kisfiam miatt igazából csak a levelezős képzések jöhettek szóba, ezért Angliát kihúzhattam a listáról. Barcelona, miután beszélek spanyolul is, ha talán nem is olyan jól, mint angolul, kiváló alternatívát jelentett. Jelentkeztem, felvételiztem, és felvettek, megkezdhetem a képzést.

– Hogy kell elképzelnünk a levelező oktatást egy fizioterapeuta esetében?

+ A tanév során tizenhárom olyan hét van, amikor ott kell lenni Barcelonában, illetve, lesz az év végén egy egyhónapos, gyakorlat is az edzőközpontban. Az egyetem csapatjáték-fizioterapeautákat képet, a Barca pedig multisport egyesület, így a gyakorlatnál bármelyik sportág szóba jöhet majd – ha lehet választani, engem leginkább a női futball, esetleg a futsal érdekel.

­– Az év többi részében pedig itthon leszel és dolgozol a magyar munkahelyeden.

+ Igen, és nagyon hálás vagyok Székely Zsoltnak, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia igazgatójának azért, hogy a munkáltatóm nem csak lehetővé teszi, de támogatja is azt, hogy magas szinten tanulhassak. A „hétköznapokon” az akadémia fiú U19-es csapatával dolgozom, de van azért némi átfedés az MTK Budapest NB III-as, néha felnőtt, NB I-es csapatával is.

– Már csak egy fontos dologról nem beszéltünk: hogy tudod ezt a „pörgést” kisgyerekes anyukaként koordinálni. Hogy jut energiát mindenre?

+ Nem mondom, hogy könnyű, de igyekszem nagyon. Most is amikor beszélgetünk, a játszótéren vagyunk és amikor csak lehet, Milán jön majd velem Barcelonába is.

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom