Női NB I
Csúcsrangadó a Simple Női Ligában
2025. október. 30., 14:58
Csúcsrangadó a Simple Női Ligában
A sikerrel megvívott válogatott mérkőzések utáni szünet után csúcsrangadóval folytatódik a Simple Női Liga mérkőzéseinek sora. A 9. forduló slágere az MTK és az FTC-Telekom találkozója.

PÉCSI MFC–BUDAPEST HONVÉD

(Szombat, Pécs, 13.30)

A jól szereplő pécsi csapat az eddigi nyolc mérkőzéséből négyet megnyert a bajnoki idényben, a legutóbbi két fordulóban azonban vereséget szenvedett. Az első három hazai mérkőzését megnyerte. A Honvéd szerzett egy-egy pontot otthon az FTC és az MTK ellen is, vendégként Szegeden és Újpesten is nyerni tudott. A nyolcadik helyen áll.

ÚJPEST FC–ETO FC GYŐR

(Szombat, Újpest, 14.00)

A lila-fehérek csak egyetlen ponttal szereztek kevesebbet, mint a Győr, ötvenszázalékos az eddigi mérlegük a győzelmeket és a vereségeket tekintve. Az ETO a szünet előtti utolsó fordulóban kikapott az MTK-tól, az volt az első veresége egy döntetlen és két győzelem után.

BUDAÖRS–KÉSZ-ST. MIHÁLY-SZEGED

(Szombat, Budaörs, 18.00)

Az újonc gyengén szerepel eddig, hét mérkőzéséből hatot elveszített. Egyetlen győzelmét pályaválasztóként aratta, a hasonló játékerejű Szekszárd ellen. A KÉSZ-St. Mihály a legutóbbi három fordulóban kilenc pontot gyűjtött, továbbra is elsősorban Milica Popovics eredményessége repíti a csapatot. A nyáron érkezett csatár vezeti a góllövőlistát.

DIÓSGYŐRI VTK–SZEKSZÁRDI WFC

(Vasárnap, Diósgyőr, 13.00)

A diósgyőriek csak a kilencedik helyen állnak, hat pontot gyűjtöttek eddig, a Budaörs és a Bp. Honvéd ellen nyertek pályaválasztóként, minden pontjukat otthon szerezték. A Szekszárd még nem nyert mérkőzést az idényben, de a legutóbbi fordulóban, a Honvéd ellen, tudott szerezni egy pontot vendégként.

MTK BUDAPEST–FTC-TELEKOM

(Vasárnap, Hidegkuti Stadion, 13.00)

A két csapat a vesztett pontokat tekintve egyformán áll, mindkettő veretlen, egyszer pedig döntetlent játszott, egyaránt a Honvéd ellen. Az MTK hárompontos előnyben van, mivel a címvédő, nemzetközi kupaszereplése miatt, a Budaörs elleni találkozóját elhalasztotta. Figyelemre méltó, hogy a kék-fehérek, eggyel több mérkőzést játszva is, kevesebb gólt kaptak, mint az FTC, egyébként többet is szereztek.

VIKTÓRIA FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

(Vasárnap, Szombathely, 16.00)

A Viktória négy pontot szerzett eddig, mindössze kétszer játszott eddig otthon, az Újpesttől 2–0-ra az FTC-Telekomtól 1–0-ra kapott ki. A Puskás Akadémia öt pontot veszített az első nyolc fordulóban, az MTK-tól kikapott, az ETO-val döntetlent játszott. A Honvéd és a Szekszárd ellen nyert eddig pályaválasztóként.

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom