Dr. Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója a női akadémiák, valamint Kiemelt Képzési Központok vezetőinek részvételével tartott szakmai napon jelentette be, hogy – Kiss László utódaként – Dénes Dorka lett a női szakág új vezetője. Az új szakágvezető 30 éves, eddigi élete legnagyobb részét a női labdarúgásban töltötte. Több mint száz élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, ötszörös válogatott, pályafutása befejeztével dolgozott edzőként, technikai vezetőként, az M4 sportcsatorna szakkommentátoraként, 2021 januárjától pedig az MLSZ Budapesti Igazgatósága Átigazolási Osztályának munkatársa volt, ahol – egyebek mellett – a főváros női futballja is hozzá tartozott.

– Szeptember óta az MLSZ központjában, a sportigazgatóságon dolgozik és bizonyos értelemben „edzőtáborban” volt, készült arra, hogy átveszi majd Kiss Lászlótól a szakág vezetését.
– 2021 elején, egy pályázatra jelentkezve kerültem az MLSZ Budapesti Igazgatóságára. Szerencsém volt, mert befogadó, támogató közegbe kerültem, amelyben Lovász Tamás igazgató úr, valamint a kollégák mindenben segítettek, képeztek, majd egyre több önálló feladatot is kaptam. Szerepelt a terveim között, hogy egyszer majd a szövetség központjában pályázzak valamilyen feladatra, de megmondom őszintén, későbbre gondoltam. Megtiszteltetésként és óriási lehetőségként éltem meg, hogy tavaly nyáron megkeresett a sportigazgató úr és lehetőséget ajánlott arra, hogy az MLSZ női szakágának vezetésébe kerüljek. Tekintettel arra, hogy a szeptember még nagyüzemnek számít az átigazolási időszakban, úgy állapodtunk meg, hogy azt a hónapot még végigdolgozom a budapesti igazgatóságnál, és utána „igazoltam át”. A korábban a szakágban dolgozó Kukla Renáta ekkor kapott más megbízást, először tulajdonképpen az ő feladatkörét vettem át, de megbeszéltük azt is, hogy számomra ez az időszak a felkészülést jelenti, és januártól, szakágvezetőként, Kiss László utóda leszek. Azt hiszem, egyáltalán nem általános, hogy egy távozó vezető így segíti, mentorálja az utódját, nagyon hálás vagyok Lacinak a sok segítségért, az emberségéért.

– Az idén tízéves, „77 pontos” fejlesztési program egyik fontos törekvése volt, hogy a tehetséges, megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező egykori válogatott játékosokat a szakágban tartsa. Először talán elsősorban Markó Edina stábjának alakításakor láttuk ezt, utána a klubokban is egyre több szerepet kaptak a korábbi játékosok, és ez történik most a szövetségben is, több pozícióban. Mennyire érzi azt, hogy a munkájában támaszkodni tud a múltjára, illetve arra, hogy a női labdarúgásban szinte senkinek sem kell bemutatkoznia?
– Igazából, már a budapesti igazgatóságon is előnyt jelentett a játékosmúltam, az utána elvégzett képzések. Egyszerűsítette a munkámat, hogy tudtam, mi az igazolás, átigazolás, mikor van átigazolási időszak, mi az IFA-rendszer. Tavaly ősszel pedig, amikor rengeteg klub vezetőivel találkoztam, számomra és számukra is könnyebbséget jelentett, hogy tudták ki vagyok, mint ahogy az is, hogy az általuk felvetett problémák többségét ismertem, közülük sokat korábban a saját bőrömön is tapasztaltam.

– Sokrétű a munkája, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy szinte mindennel foglalkoznia kell. De mindig lehetnek kedvencek: vannak olyan területek, amelyeket különösen fontosnak tart, amelyeket a többinél jobban kedvel?
– Területeket nem említenék külön, hál’ Istennek bőven van feladatom, nincs lehetőségem és nem is akarok válogatni. De a február 1-i szakmai napot örömmel, szívesen szerveztem, szerintem jól is sikerült és bízom benne, hogy az a kommunikáció, ami elindult a klubok és a szakág vezetése között, folytatódni fog. Érdekel, örömöt jelent az UEFA-val való kapcsolattartás, illetve az ehhez kapcsolódó projektek, mint például a Disney-program.

– Telkiben, a szakmai napon is beszélt arról, hogy jelentős változások várhatók a hazai női labdarúgásban, a szakág vezetése, valamint a sportigazgatóság számos új elképzelésen, változtatáson, új projekteken dolgozik. Mondana ezekről néhány szót?
– Válaszként szinte a magyar női futball minden területét felsorolhatnám. Bőven van tennivaló és örömmel, mondom, hogy számos ötletünk, javaslatunk van a női futball további fejlesztésére. Kiemelek ezek közül párat, ilyen (legkorábban 2024 nyarán) a női NB III-as bajnokság kiírása a jelenleg kötelező utánpótlásként szereplő U19-es csapatokra támaszkodva, a Simple Női Ligában a mérkőzésszám növelése, a kooperációs szerződés lehetőségének felvetése, a téli teremtorna megrendezése. Szeretnénk, ha a női utánpótlásban is egymásra épülő rendszer működne, ennek érdekében írunk ki U12-es és U10-es bajnokságokat is, kezdeményezzük a párhuzamos versenyengedélyek kiváltásának lehetőségét, a megyei igazgatóságok erőteljesebb hozzájárulását kérve erősítenénk a regionális női futballt. Nem soroltam fel mindent, de talán ennyiből is látszik, nem fogunk unatkozni. Ezek a projektek jelenleg az előkészítés időszakában vannak, a következő lépés az lesz, hogy kikérjük róluk a sportszervezetek véleményét.

– Telkiben elhangzott az is, hogy a magyar női futball szép eredményeket ért el a legutóbbi tíz évben, de azt a bizonyos üvegplafont továbbra sem sikerült áttörni. Mit gondol, mi szükséges ahhoz, hogy a magyar női futball elfogadottabbá, elismertebbé, népszerűbbé váljon – például a férfi szakág berkeiben is?
– Szerintem az igazi áttörést valamilyen nemzetközi siker – legyen az az A-válogatott, valamelyik korosztályos válogatott, vagy éppen a bajnokcsapatunk jó szereplése – hozhatja meg. De önmagában talán ez sem elég, fontos, hogy a szakág a játékosokon, a csapatokon, a szövetségi döntéseken keresztül olyan képet alakítson ki magáról, hogy szakszerűen, elhivatottan, sokat dolgozunk.

– Megfogalmazható, hogy mi az, amivel – akár szakágvezetőként, akár a magyar női futball egyik szereplőjeként – elégedett volna három, vagy akár öt év múlva?
– Egyszerű lenne úgy válaszolnom, hogy akkor lennék elégedett, ha azok a törekvések, amelyeket a korábbiakban említettem, sikeresek lennének. De ez azért mégis csak a futball világa, azaz az elvégzett munkára végül a gólok, a győzelmek, a sikerek teszik fel a koronát. Ezért feltétlenül hozzáteszem azt is, akkor leszek elégedett, ha három vagy öt év múlva, az akadémiák jó működésének is köszönhetően lényegesen magasabb színvonalú hazai élvonalról, nemzetközi sikerekről és – Jakabfi Zsanett példájához hasonlóan – a szűk nemzetközi elithez tartozó, nemzetközi topklubokban játszó magyar sztárokról beszélhetünk.