Női NB I
Diósgyőri győzelem a címvédő Ferencváros ellen
2024. november. 04., 13:28
Diósgyőri győzelem a címvédő Ferencváros ellen
Fotó: fradi.hu
Óriási meglepetést hozott a Simple Női Liga 2024–2025-ös idényében 9. fordulója: a címvédő FTC-Telekom 1-0-s vereséget szenvedett Diósgyőrben.

A legnagyobb dicséret természetesen az idényt a vártnál gyengébben kezdő diósgyőri csapatot illeti: ez igazi bravúr volt. A mérkőzés egyetlen gólját Nagy Panna érte el a 24. percben, büntetőből. Bém Gábor, a győztes csapat vezetőedzője mondta a találkozó után: „Minden győzelem fontos, de a bajnokcsapat ellen különösen nagy dolognak tartom. A játékosok taktikailag magas szintet képviseltek és a koncentráció mellett a fegyelmezettség is jellemző volt rájuk. Nagyon jól sikerültek a labdaszerzés utáni átmeneteink és abból tudtunk támadásokat vezetni. Minden egyes játékosomnak és a stábtagoknak köszönöm ezt a felejthetetlen élményt!”

A borsodi piros-fehérek sorozatban a harmadik mérkőzésüket nyerték meg a Simple Női Ligában, s ezzel felléptek az ötödik helyre. Nagy Panna a Soroksáron 2-1-re megnyert mérkőzésen, illetve most szerzett eddig gólt a bajnoki idényben. A Ferencváros két egymást követő bajnoki mérkőzését veszítette el (emlékezetes, hogy a 8. fordulóban otthon, az ETO-tól kapott ki), ilyenre a mostani bajnoki címnyeréseinek kezdete óta nem akadt példa. 2018 nyara óta nem akadt példa. Legutóbb 2021 őszén állt két vereséggel a bajnokság ilyen korai szakaszában – akkor ettől még megnyerte a bajnokságot. Legutóbb 2019. november 24-én kapott ki magyar bajnokin az ETO-n és az MTK-n kívül más csapattól – akkor is a Diósgyőr győzte le, még Bianca Sandu és Biljana Bradics remeklésével.

Bár nem nyert könnyen, de megszerezte a három pontot az ETO, őrzi százszázalékos mérlegét, s előnye már hat pont az alapszakasz táblázatán a Ferencvárossal szemben. A győriek egyetlen gólját Kathleen White Kennedy szerezte az 56. percben. Akkor már félórája emberhátrányban játszott a Honvéd, a Vachter Fanni ellen szabálytalankodó Olivia Jane Morris kapott piros lapot.

Az MTK és a Puskás Akadémia is könnyű győzelmet aratott. A kék-fehérek is emberelőnyben játszottak a teljes második félidőben, a Soroksárból Győrik Alexandra a 41. percben kapott piros lapot. Az MTK mindkét félidőben két gólt szerzett, Zágor Bernadett, Murár Viktória, Mészáros Cecília és Vágó Fanny is bevette Ascher Dóra kapuját.

A Puskás Akadémia nagyon magabiztos győzelmet aratott a PMFC ellen, Szarvas Sára három gólt szerezve kiemelkedett a mezőnyből.

Továbbra sincs pontja az Astrának, pedig vezetett is Szegeden Csolti Réka szezonbeli első bajnoki góljával, sőt, még a nyolcvanadik percben is pontszerzésre állt. A St. Mihály akkor szerezte meg a győztes gólját, Sovány Dorina révén.

A Szekszárd WFC az első nyolc fordulóban hét gólt szerzett, most 90 perc alatt ugyanennyit. Élvonalbeli története legfényesebb sikerét jegyezte a Viktória elleni 7–0-val. Brianna Taylor négy gólt is szerzett, a mostani bajnoki idényben csak a győri Kocsán Petra ért el ennyit, a DVTK ellen. A meccs az első játékrész első felében eldőlt, 24 perc alatt négygólos előnybe került a Szekszárd, már már önmagában meglepetés, hát még az, hogy ezekből három érintés nélküli szögletből, egy pedig szabadrúgásból született. A jelek szerint Schvirján Dórát alaposan megzavarta az erős, kavargó szél.

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom