Női NB I
Dukon Béla lett a Soroksár SC női csapatának vezetőedzője
2022. január. 05., 10:37
Dukon Béla lett a Soroksár SC női csapatának vezetőedzője
Dukon Béla edzői pályafutása során először irányíthat élvonalbeli csapatot
Fotó: Soroksár SC
Az új év két edzőváltást már hozott a Simple Női Ligában.

Szeitl Szilvia helyett – aki Vágó Fanny távozása után lett a soroksári lányok vezetőedzője, de miután egyelőre nem rendelkezik A-licenccel, csak négy hónapig maradhatott a kispadon – a korábban a Ferencváros (fiú) utánpótlásában dolgozó Dukon Béla lett a vezetőedző. Dukon Béla 55 éves, labdarúgóként is elsősorban a Ferencvároshoz kötődik a pályafutása, de – egy szezont – futballozott például Svájcban is. Kétszeres magyar bajnok, kupagyőztes.

Bene Ferenc és az Astra HFC – a klub tájékoztatása szerint – közös megegyezéssel felbontotta az üllői csapat vezetőedzőjének szerződését. Az új szakvezető kinevezése a jövő hétre várható.

A Simple Női Liga nyolc szakvezetője közül jelenleg Székely Tibor (Haladás-Viktória FC) és Menczeles Iván (ETO FC Győr) dolgozik a leghosszabb ideje, a 2021-es téli felkészülés kezdete óta az élvonalban. Bém Gábor (DVTK) és Farkas Attila (MTK Budapest) a mögöttünk hagyott év nyarán vette át a diósgyőri, illetve a kék-fehér lányokat, Vágó Fanny pedig a nyár vége óta az FTC-Telekom játékos-edzője. (Válogatottsági rekorderünk a 2021–2022-es bajnokságot az újonc Soroksár SC kispadján kezdte.) Halászi Kinga (Puskás Akadémia) létrehozása óta a felcsúti női felnőtt gárda edzője, de újoncként, ő is csak nyár óta irányítja csapatát a Simple Női Ligában.

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom