A Budaörs az első hét fordulóban öt győzelmet arató Ajkát fogadta. Berencsi Boglárka a 33. percben vezetést szerzett, 1-0-s hazai előnnyel zárult a félidő. A második játékrésznek az első és az utolsó percét rontották el a vendégek, a 46.-ban Szehofner Vivien, a 90.-ben ismét Berencsi Boglárka vette be a kapujukat. A kettő között Galambos Doroti szépített, így alakult ki a végeredmény.
A Budafok váratlan vereséget szenvedett a Dunaújvárostól. Csamangó Dóra bizonyult a mezőny legjobbjának, mind a két gólt ő szerezte. A teljes képhez tartozik, hogy Csákány Fanni, a Budafok kapusa a 15. percben megsérült, a „főszabályként” mezőnyjátékos Pavlik Júlia állt be védeni. Két gólt kapott, de nem rajta múlt a vereség. A győzelemmel a dunaújvárosiak dobogós pozícióba léptek előre.
A Fehérvár és a ZTE szoros, s végül döntetlennel véget érő mérkőzést játszott egymással (2-2). Csilléry Kata és Németh Noémi egy-egy gólja révén a 47. percben 2-0-ra vezetett a Fehérvár. Mezőfi Emma a játékrész derekán szépített, majd a 89. percben az ősszel kifejezetten gólerősen játszó Harsányi Andrea ki is tudott egyenlíteni.
A Pápai ELC 4-0-ra verte a továbbra is pont nélküli PVSK-t. Az elmúlt három idényt az Illés Akadémián töltő Kaszap Kamilla három góllal állt a forduló előtt, ezúttal mind a négyet ő szerezte, nem túlzás, pályafutása eddigi legjobb meccse volt ez.
A Paks 2-0-ra nyert a Kelen SC otthonában, Kőmíves Tímea az 54. percben vezetést szerzett, de a megnyugtató, a győzelmet bebiztosító második gól csak a 91. percben született meg, Kiss Laura révén.
A Soproni Egyetem csapata 5-0-ra verte meg a Tatabányát. Már az első félidőben kialakult a végeredmény, sorrendben Pasker Renáta, Pupos Veronika, Sábján Réka, Udvari Vivien és Sümeghy Vivien vette be Ökrös Dorina hálóját. A vendégek a második félidőre kapust cseréltek, Bokros Andrea már nem kapott gólt.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.