A mérkőzés 16 órakor kezdődik, a Pancho Arénában. Halászi Kinga csapata a legutóbbi fordulóban rontotta el 100 százalékos tavaszi mérlegét, miután 2-1-re kikapott az MTK-tól. Otthonában viszont eddig mindegyiket megnyerte, természetesen a Ferencváros elleni mindegyiknél nehezebb feladatnak ígérkezik. A 2023–2024-es idény őszi szakaszában két csapat tudott nyerni vendégként a Pancho Arénában: a Diósgyőr és az MTK. A Ferencváros őrzi első helyét és veretlenségét, de vélhetően nyernie kellene ahhoz, hogy az élen is maradjon.
A további öt találkozót szombaton játsszák. A második helyen álló ETO a Haladás Viktóriát fogadja 15.00 órától. A két csapat játszott már tavasszal egymás ellen, mégpedig a Simple Női Kupa elődöntőjében, a vasi vármegyeszékhelyen. Az ETO, éppen egy hónapja, 2-0-ra nyert. A Viktória szerdán pótolta elmaradt bajnoki mérkőzését, pályaválasztóként 3-2-re kikapott a KÉSZ-St. Mihály-Szegedtől.
Az ötödik és a hatodik találkozik a DVTK Edzőközpontban, a Diósgyőr az Astrát fogadja. A diósgyőriek legutóbb győztek Budaörsön, az Astra legutóbb kikapott otthon a Soroksártól.
A Szekszárd 16 órától fogadja a Fehérvárt. Ha a vendégek nem tudtak nyerni, matematikailag is kiesnek. Hasonló a tét a Budaörs találkozóján. A zöld-feketék este hét órától az MTK-t fogadják. Most a hátrányuk kilenc pont a Szekszárddal szemben. Ha ez a forduló végére legalább tízre nő, biztosan nem tudnak bennmaradni az élvonalban.
A hatodik párban, 17 órától, két 17 pontos, a szerdán Szombathelyen 3-2-es győzelemmel három pontot szerző KÉSZ-St. Mihály-Szeged és a Soroksár mérkőzik, a Szamosi Mihály Sporttelepen.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.