Női NB I
Élen a Fradi, nyomában az ETO
2024. október. 14., 16:42
Élen a Fradi, nyomában az ETO
fotó: eto.hu
Továbbra is százszázalékos az FTC-Telekom és az ETO FC, a 2024-es bajnoki döntő két szereplője a Simple Női Ligában. A 7. fordulóban mindkét zöld-fehér alakulat magabiztosan győzött.

Az ETO, pályaválasztóként, 4-0-ra verte az utóbbi hetekben gyengélkedő Viktóriát. A győriek közül ismét kiemelkedett Kocsán Petra, aki immár 12 találattal vezeti a góllövőlistát. Kovács Laura és Savanya Csilla egy-egy találata után ő kettőt tett a közösbe.

Az FTC-Telekom az M4 Sport által is közvetített mérkőzésen, a sporttelevízió nyilvánossága előtt verte 3-0-ra a Puskás Akadémiát a Pancho Arénában. Albert Flórián együttese mindvégig fölényben játszott, a lövések aránya 20:2, a kaput is eltaláló lövéseké 12:1 volt a javára. Nagy Viktória a 9. percben szerezte meg a vezetést, a 32. percben pedig Jadyn Edwards növelte az előnyt. Nagy Vanessza állította be a végeredményt a 61. percben. A PAFC csatárjátéka ezúttal meddő volt, hiányzott elölről Szurovceva.

A forduló bravúrja a Bp. Honvéd nevéhez fűződik, 2-1-re megnyerte az újoncok csatáját Pécsen. Az idényben most először nyert vendégként a kispesti csapat. A hazaiak szereztek vezetést a 9. percben, a nyáron szerződtetett román csatár, Elena-Giorgiana Vasile révén, ez volt neki az első gólja a magyar élvonalban. A Honvéd az első félidő utolsó percében egyenlített Nádudvari Anna góljával, aki szezonbeli első gólja után a fordulást követően, a 67. percben megszerezte a másodikat is.

A kispestiek tíz ponttal az ötödik helyre léptek előre, ugyanennyi pontja van a Soroksáron nyerni tudó szentmihályiaknak. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged a második félidőben kerekedett ellenfele fölé, Szabó Dóra és Sara Simonovic szerezte a góljait.

Nagy csatában nyert a Diósgyőr a továbbra is pont nélkül álló Astra ellen. A találkozó egyetlen gólját Sain Anna szerezte, a 37. percben.

Nyerni tudott az MTK Budapest Szekszárdon. A kék-fehéreknek ezúttal sokkal nehezebb dolguk volt, mint az előző heti, hazai kupatalálkozón, amikor 7-0-ra nyertek. Gól nélküli első félidő után Murár Viktória a 47. percben szerzett vezetést, a győzelmet bebiztosító második találatot Zágor Bernadett lőtte a találkozó utolsó percében, büntetőből. 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom