Női NB II
Esélyesek erődemonstrációjával kezdődött az NB II-es szezon
2021. augusztus. 30., 10:28
Esélyesek erődemonstrációjával kezdődött az NB II-es szezon
A MOL Fehérvár FC Budapesten aratott magabiztos sikert
Fotó: Jánosi Zsolt
A hétvégén megkezdődtek a Női NB II 2021-2022-es szezonjának küzdelmei. Különleges bajnokság elé nézünk, amelyben a csapatok soha nem látott esélyt kapnak a majdani élvonalbeli tagságra. Amíg ugyanis a korábbi NB II-es szezonok végén, csak egy-, vagy két csapat juthatott fel az NB I-be, most, az idény végén négy biztosan, de akár hat gárda is a Simple Női Liga következő szezonjának szereplője lehet.

Mindebből az is következik, lényegesebb több a feljutásra esélyes csapat a mezőnyben, mint a korábbi években. Alkalmasint az érdeklődők többsége ebből a szempontból (is) figyelte az első fordulót. Arra, hogy mely csapatokat tekinthetünk a Keleti, illetve a Nyugati csoport legerősebbjei közé tartozónak, a hétvége előtt kétféle támpont létezett: az előző bajnokságban mutatott forma és az ott elért helyezés, valamint a Simple Női Magyar Kupa eddig lejátszott két fordulója.

A Keleti csoportban a tavasszal még NB I-es St. Mihály FC – függetlenül attól, hogy sok minőségi játékos távozott a klubból – a kupában aratott két győzelem után a bajnoki rajton is erődemonstrációt tartott. Major László csapata 12–0-ra nyert Egerben, a helyi női futball hagyományainak felélesztésén fáradozó piros-kékek ellen. Az Eger SE a csapat gerincét megerősítendő, csatasorba állított olyan rutinos, kipróbált harcosokat is, mint Bozsó Renáta és Nagy Barbara, de ők sem tudták feltartóztatni a szegedi gyorsot. A tucatnyi gólból a legtöbbet, ötöt, az eredményességével a csoport góllövőlistáját is vezető Tamara Skorić lőtte – aki tavasszal még a sárga-pirosak kapujában állt.

Érdekes párharcot hozott a DEAC és a Gyulai Amazonok mérkőzése. A két csapat augusztusban már találkozott tétmérkőzésen, akkor, szintén Debrecenben, a gyulaiak nyertek 2–0-ra. Ezúttal viszont Jakus Lili triplájának is köszönhetően az a DEAC győzött, amely – az egyetemi sportkör internetes oldalának szezonbeharangozójában – egyértelműen az NB I-es feljutást jelölte meg célként.

Két olyan csapat találkozott vasárnap este Újpesten, amelynek ugyanez lehet a célja, amely – minimálisan – a dobogó esélyesei közé tartozik. Az Újpest FC és a Nyíregyháza Spartacus találkozóján a 89. percig nem született gól, akkor viszont az augusztusban a lila-fehérek házi gólkirályának számító Moldovan Diana találata döntött arról, hogy Oroszi Sándor csapata győzelemmel kezdi a bajnoki szezont.

A Monor–Kazincbarcika mérkőzésen két olyan csapat találkozott, amelynek a játékerejét nem, hogy egy szezonra, de hétről hétre is nehéz kalibrálni. Tavasszal a Kazincbarcika szerepelt jobban, a borsodi csapat most is harcban lehet a dobogó körüli helyezésért – de ezúttal a Monor nyert. A mérkőzés egyetlen gólját Sass Viktória lőtte, az 53. percben.

A Nagykáta-Astra SE és a Nyírség NSC mérkőzésén a hazaiak győztek 4 – 2-re. Mindkét csapatban duplázók szerezték a gólokat, a hazaiaknál Kubitsch Eszter és a Balmazújvárosból, a nyáron érkezett Halmi Petra, a vendégeknél pedig a felvidéki Kocs Kitti.

Bár nem játszott a fordulóban, érdemes említeni az FC Hatvant is. Szabados György csapata a Simple Női Kupában már a nyolcaddöntőben van, szereplője a bajnokságnak is – de augusztusban egyetlen tétmérkőzést játszott. A kupában két csapat nem állt ki a sárga-kékek ellen, akik most az NB II első fordulójában viszont a páratlan létszám miatt szabadnaposak voltak.

Két mérkőzést elhalasztottak a csapatok, nem jó előjel, hogy – a szolnokiak kivételével – olyan csapatokról beszélünk, amelyek nem álltak ki kupamérkőzésükre.

Fizz Liga 1. forduló

Sorsolás
2025. 07. 25. 20:00
Szusza Ferenc Stadion
2025. 07. 26. 17:45
ZTE Aréna
2025. 07. 26. 20:15
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2025. 07. 27. 16:00
Nyíregyháza Városi Stadion
2025. 07. 27. 18:00
Paksi FC Stadion
2025. 07. 27. 20:00
Puskás Akadémia Pancho Aréna


A Nyugati csoportban mind a hat kiírt mérkőzést lejátszották a csapatok.

A Szekszárdi UFC pápai találkozója nyitotta a sort. A kupában is jól rajtolt tolnaiak 11–0-ra nyertek Pápán, méghozzá úgy, hogy Nagy-Cseke Vivien, aki a múlt héten ünnepelte a 17. születésnapját, féltucat gólt lőtt.

Hasonló, sokgólos erődemonstrációt tartott a MOL Fehérvár FC is, amely a budapesti Goldball-pályán, az Airnergy ellen győzött 8–0-ra. Az egykori MTK-s Földvári Fanni három góljával lett a Vidi legeredményesebb támadója.

Ha nem is ekkora, de tekintélyes különbséggel győzött a Budaörs a Külkereskedelmi SC (Metis) ellen. A zöld-feketék által 4–0-ra megnyert találkozó kapcsán fontos említeni azt a pluszt, jó hírt, hogy Kajdy Jankáék az új stadion centerpályáján, szépszámú közönség előtt játszhatták NB II-es premierjüket. A budaörsi csapat négy góljából hármat az élvonalban is sok nagy csatát megélt Balogh Nikolett szerzett, a negyediket pedig az a Kardosi Blanka lőtte, aki tulajdonképpen éppen az ellenféltől érkezett Budaörsre.

A vártnál talán nehezebben nyert – de nyert – a Kelen SC a BVSC-Zugló ellen. Steer Ferenc csapata a nyáron Hatvanból érkezett Szalontai Georgina duplájának is köszönhetően, a 90. percig tartotta a döntetlent, ekkor lőtte Képes Anna a Kelen győztes találatát.

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom