Mind a két csapat a legutóbbi öt fordulóban veretlen maradt a bajnokságban, s mindkettő elbúcsúzott az elődöntőben a Simple Női Kupától. Mindkettő megmérkőzik még a listavezető ETO-val, így akár még mindkettő meg is előzheti a győrieket. A két csapat őszi, felcsúti mérkőzése 3-0-s ferencvárosi sikert hozott. A mérkőzés szombaton 12.30-kor kezdődik.
Ugyancsak szombaton játszik Dörnyei Balázs csapata is, mégpedig Szombathelyen, a Viktóriával. Az ETO a Diósgyőr elleni, az idényt nyitó döntetlen óta minden mérkőzését megnyerte. Markó Edina együttese a válogatott mérkőzések miatti szünet előtt kikapott Felcsúton, a Puskás Akadémiától.
A kiesés elkerülése érdekében vívott csatában nagyon fontos összecsapás zárja a szombati programot, a KÉSZ-St. Mihály-Szeged a Szent Gellért Fórumban fogadja a Soroksárt. A vendégek a legutóbbi két fordulóban hat pontot szereztek, megelőzték az egy mérkőzéssel kevesebbet számláló Szekszárdot. Az aktuális tabellán a KÉSZ-St. Mihály a 9., a Soroksár a 10. helyen áll, a szegediek négy ponttal többet szereztek, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. (A Szekszárd elleni idegenbeli bajnokit majd április 16-án, szerdán pótolják.)
A vasárnapi műsor pontosan délben, az MTK és a Szekszárd találkozójával indul. A kék-fehérek a legutóbbi három fordulóban nyeretlenek maradtak, szinte biztosan a negyedik helyen zárják majd az alapszakaszt. A Szekszárd a legutóbbi öt bajnokiján mindössze egy pontot szerzett, Diósgyőrben.
A két, középcsapattá előlépett újonc találkozik 15.00 órától a Bozsik Stadionban. A Honvéd a hatodik, a PMFC, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint riválisa, viszont egy ponttal többet gyűjtött, az ötödik helyen áll.
Az Astra számára nagyon-nagyon fontos a Diósgyőr elleni találkozó, minden pontra szüksége lenne. Még öt mérkőzése van a bajnoki szezonban, de csak egy az első négybe tartozó „nagyok” ellen, május 3-án majd az MTK-hoz látogat. Hét pont a lemaradása a Soroksárral és a Szekszárddal szemben is, de még játszik mindkettővel, sőt, a kilencedik helyezett KÉSZ-St, Mihállyal szemben is. A DVTK a hetedik helyen áll.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.