Női NB I
FTC-vereség a Puskás Akadémia ellen - átrendeződött a tabella eleje
2025. november. 17., 11:53
FTC-vereség a Puskás Akadémia ellen - átrendeződött a tabella eleje
Fotó: fradi.hu
Elszenvedte első bajnoki vereségét az idényben a címvédő FTC-Telekom, így mind legyőzője, a Puskás Akadémia, mind pedig az MTK eléje került az alapszakasz első felét lezáró, 11. fordulóban.

A rangadón a Puskás Akadémia az idény egyik leggyorsabb góljával, már az első percben előnybe került, Ashley Merrill révén. A zöld-fehérek ugyancsak egy amerikai játékos, Jadyn Edwards fejesével egyenlítettek, alig túl az első negyedóra végén. Két perccel később a PAFC azonban újra meg tudta szerezni a vezetést az eddigi magyarországi pályafutása legjobb mérkőzését játszó Ashley Merrill révén, majd a második félidőben a Frajtovics szabálytalansága miatt megítélt büntetőt Mayer Zsófia a kapuba lőtte, így alakult ki a végeredmény. Albert Flórián csapata az első fordulóban döntetlent játszott a Honvéd vendégeként, azóta viszont minden bajnoki mérkőzését megnyerte – mostanáig.

Az MTK éppen úgy 28 pontos, mint a Puskás Akadémia és az FTC, kilenc győzelem mellett egy döntetlen és egy vereség a mérlege. A kilencedik győzelmet öt remek perc hozta a második félidő derekán, előbb Siklér Kinga, majd Barkóczi Bernadett szerzett gólt a KÉSZ-ST. Mihály ellen. Barkóczi Bernadett a Simple Női Kupában szerzett már gólt az idényben, a bajnokságban most először volt eredményes.

A szombathelyi Viktória idénybeli legjobb játékával rukkolt elő, s először nyert pályaválasztóként a Simple Női Liga 2025–2026-os idényében. Markó Edina csapata Petrovics Petra és Kovács Jázmin révén az első félidőben kétgólos előnybe került, majd a fordulás után Németh Mirtill növelte az előnyt. A hajrában Petrovics Petra még egy gólt szerzett, élvonalbeli pályafutása során másodszor szerzett egy mérkőzésen két gólt. (Először még győri játékosként, a Budaörs ellen, a 2023–2024-es szezonban). A győzelemmel a Viktória kicsit ellépett a Budaörstől és a Szekszárdtól.

A Pécsi MFC kétszer is vezetett az ETO ellen, de nem tudott otthon tartani még egy pontot sem. Süle Dóra döntötte el a találkozót, látványos lövésével. Különösen a második félidő nagyon izgalmas, látványos játékot hozott. A fiatal pécsi csapatban első NB I-es mérkőzését játszotta a 16 éves Varró Adelheid.

Délszláv játékosainak vezérletével nyert az Újpest Szekszárdon, Ivana Boricsics három, Milana Knezsevics egy gólt szerzett.

Nem bírt a Budaörs a Bp. Honvéddal. Vachter Fanni már az első negyedórában megszerezte a vezetést, majd Róth Rebeka is lőtt egy gólt. A nyáron egyetemi tanulmányait befejezve az Egyesült Államokból hazatért 23 éves játékos hat és fél év után volt ismét eredményes a magyar élvonalban. A második játékrészben ismét Vachter Fanni szerzett gólt.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom