Női NB II
Góldús találkozók a Nyugati csoport 6. fordulójában
2024. október. 14., 16:48
Góldús találkozók a Nyugati csoport 6. fordulójában
Nagyon sima győzelmet aratott a Budaörs a 6. forduló előtt mindössze egy vereséggel álló ZTE ellen a női NB II Nyugati csoportjában, s kétpontos előnnyel vezeti a tabellát.

Az előző tavasszal még az élvonalban szereplő zöld-feketék 5-0-ra verték a zalai vendégeket, fölényes sikerükhöz elég volt egy félidőnyi jó játék is. Diana Moldovan, Balázs-Hegedűs Réka és Berencsi Boglárka is szerzett gólt az első félórában, majd egy öngóllal 4-0-ra alakult az állás még a szünet előtt. A második játékrészben már csak a csoport góllövőlistáját vezető Berencsi Boglárka szerzett gólt, a 89. percben.

A még szintén veretlen Budafoki LC ugyancsak ötgólos győzelmet aratott, mégpedig a Kelen SC ellen (6-1). Király Ramóna ugyan a második percben vezetést szerzett, de Krasznai Lili ezt még kiegyenlítette. Jól tartotta magát a Kelen az első félidőben, de közvetlenül a lefújás előtt Király Ramóna újabb gólja, mint utóbb kiderült, eldöntötte a mérkőzést. A második játékrészben négy gólt is szerzett a Budafok, ebből hármat a korábbi észt válogatott, az FTC-vel négyszeres bajnok Kiss-Zlidnis Inna.

Az FC Ajka 9-0-ra kiütötte a PVSK-t, Hannig Viktória egy félidő alatt három gólt szerzett, majd a helyére beálló Orbán Brigitta is hozzátett hármat. A további gólokat Fogl Adrienn (2) és Császár Flóra szerezte. Utóbbi, hasonlóan ikertestvéréhez, Hannához, csak egy félidőt játszott. A pécsiek az 54. perctől emberhátrányban játszottak, akkor kaptak négy gólt.

A Pápai LC 3-1-re verte a Tatabányát, Németh Zsófia, Kaszap Kamilla és Kalányos Klaudia szerezték a győztesek góljait, 0-1nél Tolnai Eszter egyenlített.

A Dunaújváros nem tudta megismételni a Simple Női Kupában mutatott jó teljesítményét, 4-2-re kikapott Székesfehérváron. Pedig Vojnity Nóra ezúttal is szerzett gólt, de a hazaiak hárommal válaszoltak, Gergics Miléna, Szabó Bernadett és Csilléry Kata révén. A 80. percben Juhász Andrea visszahozta az újvárosiaknak a pontszerzés reményét, de nem ők találtak újra a kapuba, hanem Szabó Bernadett.

Egyetlen vendéggyőzelmet hozott a forduló, a Nagykanizsa 2-0-ra nyert Sopronban. Szollár Bernadett szerezte az első, Sóstai Lili, az utolsó percekben, a második gólt.

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom