Női NB I
Győrben folytatódik a Simple Női Liga bajnoki döntője
2023. június. 01., 08:00
Győrben folytatódik a Simple Női Liga bajnoki döntője
A szurkolók a Groupama Arénában látotthoz hasonló, izgalmas, kiélezett összecsapásra számítanak Győrben is
A Pünkösdhétfőn, az FTC-Telekom 1–0-s győzelmével végződött első felvonás után, ma 17.45-től Győrben, illetve az M4 sportcsatorna által kínált nyilvánosság előtt folytatódik a Simple Női Liga 2022–2023-as kiírásának döntője. Amennyiben a második találkozót is megnyeri a címvédő, ezzel megszerzi a klub női szakágának hatodik bajnoki címét, ha pedig az ETO bizonyul jobbnak, vasárnap harmadik mérkőzésre kerül sor, Budapesten.

Az első találkozó összefoglalója:

Dörnyei Balázs, a győri csapat vezetőedző a klub médiafelületén nyilatkozott a találkozóval kapcsolatos várakozásairól: – Nagy csodákat nem lehet tenni két nap alatt. Elsősorban a regeneráción volt a hangsúly a hétfői találkozó után, illetve egy edzést tartottunk szerdán, a meccs időpontjában. Fontos lesz, hogy a megszerzett labdákat nyugodt játékkal helyezzük biztonságba, ezáltal ne váljon hektikussá a mérkőzés. A védekezést jól megoldják a lányok, a kontráink működtek az első találkozón is, viszont el kell érnünk, hogy egy kicsit többet legyen nálunk a labda, így tudunk igazán veszélyesek lenni. Egyértelműen az a célunk, hogy még egyszer Budapestre kelljen utaznunk a harmadik meccsért.

Vágó Fanny, az előnyben levő FTC-Telekom játékos-edzője a Fradi média kérdésére felelve beszélt arról, milyen találkozóra számít Győrben: – Ugyanilyen nehéz mérkőzést várok. Azt gondolom, ez a normális, amikor egy döntőről beszélünk. Igenis lehet okunk rá, hogy magabiztosak legyünk Győrben, mert lélektani előnyben vagyunk. Egy 1–0-s mérkőzést a legnehezebb megnyerni, ez még nagyobb magabiztosságot kell adjon a csapatnak. Szeretnénk lezárni a döntőt két meccs során, és mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.


A hazai női élvonal bajnoki döntőinek történetében  a korábbi nyolc alkalom során  egyetlen egyszer került sor harmadik mérkőzésre (akkor az MTK Hungária gyűrte le "hosszabbításban" az alapszakaszban élen végző Ferencvárost), arra viszont még soha nem láttunk példát, hogy az első felvonásban jobbnak bizonyuló csapat elveszítette volna a párharcot. 

Amennyiben az FTC-Telekom győzni tud Győrben, a rendes játékidőben, beállítja a Tüvati-László Kórház I 1994-es csúcsát és százszázalékos teljesítménnyel szerzi meg az aranyérmet.

Ha az ETO FC Győr sikerével zárul a csütörtöki második felvonás, Kocsán Petráéknak megmarad az esélye arra, hogy a Viktória FC nyomába lépjenek és második "nem-budapesti" csapatként aranyérmet szerezzenek.

Simple Női Liga: Előnyben a Ferencváros

Simple Női Liga: Előnyben a Ferencváros

Szoros mérkőzést hozott a Ferencváros és az ETO FC párharcának első mérkőzése, a fővárosiak egy góllal bizonyultak jobbnak riválisuknál.

Tovább

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom