Női NB I
Győzelemmel zárta a félévet az első négy
2023. november. 27., 21:23
Győzelemmel zárta a félévet az első négy
Három hazai és két vendéggyőzelmet, zárásként pedig egy döntetlent hozott a Simple Női Liga utolsó 2023-as fordulója. Az első négy helyezett kivétel nélkül győzelemmel fejezte be az évet.

A listavezető FTC-Telekom 5-0-ra verte idegenben a Diósgyőrt. Az első játékrészben csak Pusztai Sára talált a kapuba, a másodikban Alesia Garcia, Papp Luca és végül Csigi Eszter is. A sorrendben negyedik, még „hiányzó” ferencvárosi találat öngólból esett. Az FTC-Telekom 55-1-es gólkülönbséggel zárta a félévet.
A második helyezett Győri ETO is fölényesen nyert, 6-0-ra verte a Soroksárt. A góllövőlista élére ugró Vachter Fanni triplázott, Kocsán Petra két gólig jutott. A kanadai Maya Ladhani az első gólját jegyezte szeptember 2. óta. Az ETO hárompontos hátrányban követi legnagyobb riválisát.

Harmadik helyen zárt az MTK, miután 5-2-re verte a Haladás Viktóriát a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián. A kék-fehérek a 42. percig háromgólos előnybe kerültek, Siklér Kinga és a két görög, Maria Palama és Voila Hriszanti is szerzett egy-egy gólt. Markó Edina együttese a 45. percben Szil Tünde góljával szépített, majd Marlo Carmen Sweatman szorossá tette az állást. Kilenc perccel később, a 68.-ban Maria Palama újabb gólja döntötte el a mérkőzést, majd Siklér Kinga állította be a végeredményt.

A Puskás Akadémia 3-1-re verte a Szekszárd WFC-t, Szemán-Tóth Barbara, Sinka Napsugár és Szarvas Sára egy-egy gólja után Brianna Nicole Taylor szépített.
Az egyetlen olyan mérkőzést Üllőn játszották, ahol a táblázaton hátrább álló csapat nyert, ráadásul idegenben. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged elvitte a három pontot az Astra otthonából. Az első gólt Papp Szidónia szerezte az 55. percben, majd Sovány Dorina biztosította be a győzelmet, a 80. percben. A szegediek így hárompontos előnnyel zárták az őszt a Budaörshöz és a Fehérvárhoz képest.
Utóbbi két csapat egymás ellen játszott, Budaörsön, az ősz utolsó női élvonalbeli bajnokiján. A két gól két percbe sűrűsödött, a vendégek a 36. percben Ramor Korinna idénybeli első góljával vezetést szereztek, ezt a következő percben Buzás Emma kiegyenlítette (1-1).

A legutóbbi két fordulóban három gólt szerző, 17 éves Buzás Emma csapata góljainak felét szerezte az őszi idényben (hatból hármat), rajta kívül mindössze egy játékos akad, aki csapat góljainak legalább ötven százalékát jegyzi: a 17 góljával a góllövőlista második helyén álló, MTK-s Siklér Kinga.

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom