A bajnoki döntőre készülő két csapat közül az FTC-Telekom Diósgyőrben, míg az MTK Hungária a BVSC Stadionban, az Astrát fogadva lépett pályára.
A Ferencváros és a DVTK márciusi mérkőzésén döntetlen született, nem tudott győzni az akkor hazai pályán játszó zöld-fehér gárda. Sokáig úgy tűnt, most is hasonló lesz a helyzet, mert a diósgyőriek eredményesebben kezdtek és két, kifejezetten szép góllal előnyre tettek szert.
Az FTC-Telekom Modóczi Evelin szintén nagyon szép, külsővel lőtt góljával szépített, majd Dörnyei Balázs pályára küldte a „felmentő sereget”: a zöld-fehérek egyenlíteni tudtak, majd Vágó Fanni szemfüles góljával a győzelmet is megszerezték.
A 3–2-es vereséggel végződő mérkőzés után az MLSZ TV-nek nyilatkozva, Fórizs Sándor bejelentette távozását a DVTK női csapatától – ebben a tekintetben nyártól új korszak kezdődik majd Diósgyőrben.
A bajnoki szakaszt megnyerő MTK Hungária szombati sikerének köszönhetően hazai pályán kezdheti a bajnoki döntőt, és amennyiben szükséges a harmadik mérkőzés, azt is otthon játszhatja.
A tabella első helyezettje kiegyenlített első félidőt játszott az Astra HFC ellen. A második játékrészben azonban csak a féltucat gólt szerző MTK volt a pályán. Pápai Emőke mesterhármasig jutott a 7–0-ra megnyert találkozón, ezzel továbbra is nyílt a gólkirályi címért folyó harc közte (23 találat) és a jelenleg élen álló Vágó Fanni (26) között.
A tavaszi szezonra megerősödött ETO idegenbeli győzelemmel zárta a bajnokságot. A Csepelen, a Béke téri stadionban, a Kelen SC ellen játszott mérkőzést a vendég zöld-fehérek már az első félidőben eldönthették volna, de Erős Evelin több nagy védéssel, bravúrokkal őrizte kapuját.
A második játékrészben előbb Öreg Cintia, majd Oláh Adrienn lőtt gólt – utóbbi kapcsán ki kell emelni, hogy hat mérkőzést játszott tavasszal új csapatában, ezeken négy gólt szerzett, többségében győztes gólokat. Ígyalakult ki a 2–0-s ETO-siker.
A Haladás-Viktóriának győznie kellett Makón a St. Mihály ellen ahhoz, hogy már vasárnap biztosítsa NB I-es tagságát. A szambethelyiek a mostani 3–2-es győzelmet megelőzően csak az első fordulóban jutottak három gólig.
A kiélezett mérkőzésen a Haladás-Viktória nem állt hadilábon a szerencsével, a Horti Boglárka által felívelt szabadrúgás a 85. percben, hazai játékosról pattant a szegedi kapuba.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.
A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.