Soha korábban nem indult ennyi csapat az egyben alapszintű bajnokságnak is tekintendő női NB II-ben. A 2016-2017-es bajnoki szezon óta a nevezők létszáma folyamatosan, intenzíven emelkedik: 2016-2017 12 csapat; 2017-2018 14 csapat; 2018-2019 19 csapat; 2019-2020 24 csapat; 2020-2021 27 csapat; 2021-2022 33 csapat. Annyi új csapat jelentkezésére, mint most, korábban még nem akadt példa.
A minden képzeletet felülmúló emelkedés akkor még számottevőbb, ha figyelembe vesszük, hogy az előző szezon csapatai közül a Magyar Labdarúgó Egylet, a Metis, a Balatonfüred és a Sopron, valamint a tavasszal visszalépett Nagymágocs nem nyújtott be nevezést.
Arról, hogy a megnövekedett létszám jelent-e változást – és ha igen, milyent – a jelenleg hatályos versenykiírásban, a kétcsoportos lebonyolításban, nem született még döntés. Ismert, hogy a 2021-2022-es bajnokság végén a másodosztály legjobb négy csapata „egyeneságon” feljut a Simple Női Ligába, az 5. és 6. helyezett pedig osztályozót játszhat az élvonalbeli tagságért.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.