Győrbe látogatott az MTK Hungária FC a Förch Női Magyar Kupa 4. fordulójában, szombaton. Az ETO FC Győr hazai pályán korán, már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést a Horváth Cintia révén. A kapus Varga Luca először még bele is ért a labdába, ami aztán mégis a hálóban kötött ki. A Rába-partiak végig megőrizték előnyüket és bár a mérkőzés hajrájában nagy nyomás alatt tartotta őket az MTK, továbbjutottak az elődöntőbe.
A másik szombati mérkőzésen a Szent Mihály a DVTK-t fogadta. A bajnokságban 11 forduló után 3 ponttal álló hazai együttes reményei már az első félidőben szertefoszlottak, amikor előbb Markovic Olivera (30., 36.) talált be egymás után kétszer, majd Biljana Bradic (44.) belőtte a harmadikat. A 45. percben aztán Szil Tünde szépített. A második játékrészben nem esett újabb gól, egészen a 81. percig, amikor Bianca-Marilena Sandu állította be a 4–1-es végeredményt.
Vasárnap a másodosztályú Monori SE vendége volt a Haladás-Viktória, amely a szünetben Heike Manhart, Öreg Cintia Mónika és Tóth Alexandra Ivett góljaival már 3–0-ra vezetett. A második félidőben még jobban domináltak a szombathelyiek, akik további hat gólt szerezve (Siklér Kinga és Rácz Zsófia kétszer, Harsányi Andrea és ismét Öreg Cintia Mónika volt eredményes) végül 9–0-ra diadalmaskodtak.
A forduló utolsó mérkőzésén a Jet Sol Ligában is menetelő Ferencváros jutott tovább a második vonalban listavezető MOL Vidi FC-vel szemben. Székesfehérváron is gólzáporos mérkőzést láthattak a nézők: A Fradi Csiki Anna, Kocsán Petra, Fenyvesi Evelin góljaival és Allegra Poljak mesterhármasával nyert 6–0-ra.
Az elődöntő sorsolása december 3-án lesz.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.