Női NB I
Huszonnyolc utánpótlás játékos lépett pályára az élvonal első fordulójában
2021. augusztus. 18., 13:44
Huszonnyolc utánpótlás játékos lépett pályára az élvonal első fordulójában
Kovács Aida is a forduló, illetve a bajnokság legfiatalabb játékosai közé tartozik
Fotó: Erdős László
Egy forduló természetesen semmilyen szempontból sem elégséges ahhoz, hogy tendenciákról beszéljünk. Pontosabb talán a „látlelet”, vagy az „impresszió” kifejezés. És még fontosabbak a számok, a tények. A Simple Női Liga 2021-2022-es szezonjának első fordulójában, 28 olyan játékos lépett pályára, aki klasszikusan az utánpótlás-korosztályba tartozik. (Azaz, figyelmen kívül hagytuk a 2002-eseket, függetlenül attól, hogy a legutóbbi versenykiírás-módosítás alapján, az „U20-asok” is játszhatnak az U19-es bajnokságban.)

A liga nyolc csapata közül kizárólag a mérkőzéssel már a Női Bajnokok Ligájára készülő FTC-Telekomban nem játszott utánpótlás korú labdarúgó. Van a bajnokcsapat keretében is fiatal, a cserekapus Halla Petra, de a Fradi többi 16-19 éves fiatalja – legalábbis a legjobbak – a Soroksár SC gerincét adják. A zöld-fehérek mezőnyjátékosai közül az egyaránt 2002-es Czellér Dorka és Papp Luca a legfiatalabbak.

A bajnokság első fordulójában a legtöbb ifjúsági korú játékost – ez aligha meglepetés – a Puskás Akadémia (5 kezdő + 3 csere) és a Soroksár SC (5+2) küldte pályára, de az első fordulóban kétgólos győzelmet arató Haladás-Viktóriában is öt Illés Akadémia-növendék játszott. Kevéssel marad el a Haladás mögött a másik nyugat-magyarországi csapat, az ETO-ban négy U19-es lépett pályára és közülük Savanya Csilla és Nagy Fanni alighanem sztenderd játékos lesz.

A Diósgyőri VTK-ban két (Sain Anna és Horváth Lili), az Astra HFC-Üllőben egy (Árvay Hanna) fiatal játszott, ez megfelel a „papírformának”. Meglepő – illetve, úgy pontos, hogy a tavaszi szezon alapján meglepő – hogy az MTK Budapestben csak Bokor Blanka képviselte az U19-eseket.

Érdemes még egy kört futni és még alacsonyabbra, más irányból nézve még magasabbra tenni a lécet. A Schumi Dóra által irányított U17-es válogatott október közepén Norvégiában, a selejtező felsőházában játszik majd: ebből a korosztályból (a 2005-2006-osok közül) vajon kik játszottak a hétvégén NB I-es meccset?

A Puskásban a kapus Pongrácz Ágnes, valamint Harmat Sára, Tuza Petra, Kovács Aida, Mayer Zsófia, Nagy Lili, Novák Luca, a Soroksár SC-ben Benke Annamária és Molnár Adelina, a Haladás-Viktóriában Németh Adél – ez is felettébb bőséges névsor.

Ami, főként abból a szempontból örömteli, hogy nem csak a rajt előtt számított általános vélekedésnek, hogy erős bajnokság előtt állunk, de a szakértők az első forduló meccseit látva is egyetértettek ebben. A mezőnyben pedig ott voltak a „kicsik” is.

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom