Női NB I
Idegenbeli győzelmével a Haladás-Viktóriáé a 6. hely
2021. május. 16., 19:59
Idegenbeli győzelmével a Haladás-Viktóriáé a 6. hely
Óriási érzelmek szabadultak fel a mérkőzés után a szombathelyiek öltözőjében
Nem mindennapi izgalmakat hozott a Simple Női Liga bajnoki szakaszának utolsó mérkőzése. A Haladás-Viktória idegenben, Makón csikarta ki az „előzést” biztosító három pontot.

Jelena Koprena, a St. Mihály FC boszniai szerb támadója nagyon fontos gólt lőtt csapata egy héttel ezelőtti, győri mérkőzésének 93. percében. Ennek a találatnak köszönhette a St. Mihály FC, hogy a női NB I 6. helyéért, a versenykiírás szerint a biztos bennmaradást jelentő pozícióért úgy léphetett pályára a szegedi csapat a Haladás-Viktória ellen, hogy számára elég a döntetlen is, míg ellenfelének mindenképpen győznie kell.

Székely Tibornak, a szombathelyiek edzőjének, aki a tavaszi mérkőzésekre – például a Ferencváros elleni televíziós találkozóra is – remekül megszervezte csapata védekezését, ez új feladatot adott: gólt, sőt az előzetes esélyek azt ígérték gólokat kellett szereznie a Haladásnak.

Az első félóra azonban gól nélkül telt el, a mérkőzés első harmada után a St. Mihály állt előrébb a tabellán. A 32. percben viszont az „ősszegedi”, nyáron Szombathelyre igazolt Szil Tünde gólt fejelt, és miután ebben a játékrészben már nem született újabb találat, a vendégek mehettek boldogabban a szünetre az öltözőbe.

A fordulás után nem sokkal viszont Jelena Koprena egyenlített, a tabellán újra a St. Mihály állt jobban. Sőt, nem sokkal később a szegediek erdélyi támadója, Papp Szidónia került helyzetbe, ám tévedett az irányzékkal, maradt a döntetlen állás.

A következő támadásból házi gólkirálya, Herczeg Andrea találatával ismét a Haladás-Viktória jutott előnyhöz és ezzel újra a szombathelyiek kerültek közelebb a biztos bennmaradáshoz. Az izgalmaknak azonban nem volt még vége, Papp Szidónia egyenlíteni tudott a 74. percben, bő negyedórával a mérkőzés lefújása előtt, igaz „csak” döntetlennel, de megint a St. Mihály állt jobban.

A 85. percben jött az újabb fordulat, egy kapu elé ívelt szabadrúgás nyomán a tömegben Fördős Beatrix fejével találkozott a labda, a válogatott védő pedig Tamara Skorić hálójába küldte a szombathelyiek harmadik gólját. Lehetett volna még fordulat a maradék néhány percben, a hajrá pillanataiban ismét Jelena Koprena került helyzetbe, lövése azonban levágódott a keresztlécről a gólvonal elé.

A fordulatos, izgalmas, küzdelmes mérkőzésen, amelyen mindkét csapat bizonyította, hogy helye van az ország legjobbjai között, végül a Haladás-Viktória örülhetett, Székely Tibor csapata a 3–2-es győzelemmel megszerezte a Simple Női Liga 6. helyét.

Tabella

U17 női UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

Női NB II Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

Hírajánló

Simple Női Liga utolsó forduló

Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.

2024. május. 10., 12:35
UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS