Általános
Idén indult először női UEFA C tanfolyam
2024. november. 08., 23:18
Idén indult először női UEFA C tanfolyam
Mérföldkőhöz ért az edzőképzés: idén indult először olyan UEFA C tanfolyam, amely kizárólag női szakembereket képez.

A tanfolyamot az edzőképzés a női szakággal együttműködve valósította meg. A szeptember 5-től november 28-ig tartó kurzuson 22-en vesznek részt. A tanfolyamot Zacsovics Tibor vezeti, aki korábban az NB I-es Honvéd női csapatánál dolgozott vezetőedzőként. A hallgatók elméleti és gyakorlati órákon is részt vesznek. A padsorokban ül mások mellett a női A-válogatott középpályása, Fenyvesi Evelin és védőjátékosa Öreg Cintia is.

Olyan szakemberek jelentkezhettek a tanfolyamra, akik vagy Grassroots Alap edzőképzési oklevéllel rendelkeznek, vagy játékosként minimum 7 első osztályú szezonon vannak túl.  

 A követelményeknél fontosnak tartottuk, hogy ne csak a Grassroots Alap oklevéllel rendelkezők tudjanak jelentkezni a képzésre, hanem olyanok is, akik játékosként szereztek kellő tapasztalatot, ugyanis a szövetség aktívan szeretné támogatni a profi női labdarúgók játékos-pályafutása utáni kilátásait. A hallgatók között többen már klubokban, illetve akadémiákon dolgoznak, a csoport másik fele viszont még játékos, de már készíti elő az edzői pályafutását – nyilatkozta Dénes Dorka női szakágvezető.

Fontosnak tartjuk külön választani a hölgyek képzését, ugyanis más területekre kell helyezni a hangsúlyt, például máshogyan kell megközelíteni a mentális oldalt, figyelembe kell venni a biológiai különbségeket, és így tovább. Az sem utolsó szempont, hogy a hölgyek szívesebben tanulnak hölgyek között. Nagyon jó csapat jött össze az első tanfolyamra, különlegesség, hogy az ország keleti, nyugati és középső részéről is érkeztek hallgatók. Ami az én szempontomból lenyűgöző, hogy a hallgatók nagyszerű munkamorállal rendelkeznek – nyilatkozta Zacsovics Tibor tanfolyamvezető.   

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom