Női NB I
Ismét találkozik az Astra és a Szekszárd
2023. október. 05., 22:27
Ismét találkozik az Astra és a Szekszárd
Pénteken egy, szombaton három, vasárnap két mérkőzést rendeznek a Simple Női Liga 9. fordulójában.

A program pénteken a Haladás Viktória és a Puskás Akadémia mérkőzésével kezdődik (16.00 óra). A szombathelyiek a múlt héten simán, 4-1-re nyertek a Simple Női Kupában Budaörsön. A bajnokságban hazai pályán vereséggel kezdtek az MTK ellen, de azóta legyőzték az Astrát és a Fehérvárt is. A Puskás Akadémia csapata a tabellán a 3. helyen áll, a bajnokságban csupán egyszer kapott ki, mégpedig szeptember közepén, Felcsúton, a Diósgyőrtől. Vendégként eddig a Szekszárddal és a Fehérvárral játszott, még nem kapott gólt, kettőből kettőt nyert. Egy hete kikapott a kupában, mégpedig a Ferencvárostól.

A Fehérvár három pontot szerzett eddig, egyetlen győzelemmel. Szombaton, 11 órától, az FTC-Telekomot fogadja. Az első fordulóban, a Budaörs ellen nyert pályaválasztóként, azóta négyszer kikapott. Az FTC-Telekom hibátlan, mind a négy eddigi bajnoki mérkőzését megnyerte, még gólt sem kapott, a 21 szerzett góllal szemben nincsen kapott.

A KÉSZ-St. Mihály-Szeged két vereséggel kezdett, majd két meccsen szerzett négy pontot, aztán megint kikapott. A múlt heti kupafordulóban nagyon könnyen nyert a Vasas Kubala Akadémia ellen. Ezúttal sokkal nehezebb a feladat, ugyanis a listavezető ETO látogat Szegedre (szombat, 15.00 óra). A zöld-fehérek mind az öt mérkőzésüket megnyerték eddig, 27 szerzett góllal állnak, mindössze négyet kaptak. Az első két fordulóban játszottak idegenben, a Soroksárt és a Diósgyőrt is legyőzték.

Az MTK-Budapest és a Diósgyőr találkozója a forduló egyik legkiegyensúlyozottabb mérkőzésének ígérkezik. (Szombat, 17.00 óra) A kék-fehérek öt forduló után kilenc ponttal állnak, háromszor nyertek, kétszer kikaptak. Pályaválasztóként mindössze kétszer játszottak eddig, az FTC-Telekomtól sima vereséget szenvedtek, ellenben a Szekszárdot megverték. A csapat eredményessége eddig szinte teljesen Siklér Kingán múlott, a nyolc szerzett gólból hat az ő nevéhez fűződik. A DVTK két győzelem és két vereség mellett egyszer döntetlent játszott. Nagyon sok gólt kapott, az első két fordulóban, az FTC-Telekom és az ETO ellen tizenhármat.

Az Astra HFC-Üllő vasárnap 15 órától a Szekszárdot fogadja. A két csapat a múlt héten a Simple Női Kupában találkozott a tolnai vármegyeszékhelyen 1-0-ra nyertek a vendégek, Szakonyi Emese góljával. A bajnokságban az Astra hat pontot szerzett eddig (csak négyszer játszott, elhalasztották az FTC-Telekom elleni találkozóját), a Szekszárd öt forduló után négypontos.

Vasárnap, ugyancsak délután háromtól, a Budaörs a Soroksárt fogadja a forduló zárómérkőzésén. Az újonc zöld-feketék még nem szereztek pontot, a vendég sárga-feketék is csak hármat, augusztus végén otthon legyőzték a Szekszárdot.

 

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom