Női NB I
Jelena Koprena lőtte a 20. forduló gólját
2021. május. 11., 07:57
Jelena Koprena lőtte a 20. forduló gólját
Vicsek Nóra, az Astra támadója volt a forduló egyetlen duplázója
A Simple Női Liga hétvégi góljait végignézve, számos szép találatot láthatunk. De, egyik sem volt annyira látványos, mint amellyel a boszniai szerb Jelena Koprena pontot mentett az ETO ellen.

A 24 éves támadó-középpályás szabadrúgásból lőtt találata nem csak szép volt, de értékes is: csapata, a St. Mihály FC, az osztályozós helyezés elkerüléséért vívott csatában lépéselőnyhöz tudott jutni. A győri stadion Kemping-pályáján játszott találkozón mindkét csapatnak voltak helyzetei, a hazaiaknak talán valamivel több. Oláh Adrienn góljával szinte a lefújás pillanatáig vezetett is az ETO, ám akkor jött Jelena Koprena bődületes, védhetetlen szabadrúgása. Érdekesség, hogy a két csapat őszi, győri találkozója után a St. Mihály érezhette úgy, hogy megnyert mérkőzést engedett ki a kezéből, most az ETO járt ugyanígy. Más kérdés, hogy a zöld-fehérek az egy ponttal is teljesítették megerősített csapatuk legfontosabb tavaszi célkitűzését: a következő szezonban is az élvonalban játszhatnak majd.

Az FTC-Telekom és a szintén bajnoki döntős, listavezető MTK Hungária FC kőbányai mérkőzése sokáig nem hozott gólt. A második félidőben, elsősorban Vágó Fanni és Siklér Kinga beállásának köszönhetően mezőnyfölényben játszott, több helyzetet dolgozott ki a hazai csapat, de a jég csak a hajrához érve, Vágó Fanny okos góljával tört meg. Az utolsó előtti percben azután megduplázta előnyét a Ferencváros, méghozzá egy olyan góllal, amelynél az előkészítés volt parádés: Vágó Fanni a labdát a levegőben emelgetve csapta be Opal Curlesst, lövését Samu Anna bravúrral védte, de Siklér Kinga közelről a hálóba pofozta a labdát.

Szombathelyen, a DVTK légiósai tulajdonképpen már az első félidőben eldöntötték csapatuk Haladás-Viktória FC elleni mérkőzését. Bianca Sandu és Hriszanti Voila találatai közül, különösen a görög támadó-középpályás találata sikerült látványosra – Voila esélyt sem adott a Haladás egyébként ismét jól védő kapusának, Lavinia Boandănak.

Üllőn az Astra HFC második félidei, eredményesebb játékának köszönhetően tekintélyes különbséggel győzte le a Kelen SC-t, amely az utolsó forduló eredményétől függetlenül, biztosan a Simple Liga tabellájának 8. helyén zárja majd a szezont.

U17 női UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

Női NB II Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

Hírajánló

Simple Női Liga utolsó forduló

Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.

2024. május. 10., 12:35
UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS