Általános
Kedden, négy klubunk apróságai fociznak a Hősök terén!
2023. május. 30., 06:41
Kedden, négy klubunk apróságai fociznak a Hősök terén!
Kedden este 7 órától, a legfiatalabb magyar női futballisták a Hősök terén, az 1-es pályán várják a szurkolókat
Az európai kupadöntők szép hagyománya, hogy az UEFA azok számára is lehetővé teszi a részvétel élményét, akik nem tudtak belépőjegyhez jutni, illetve a kapcsolódó programok segítségével bemutatja, milyen színes a labdarúgás palettája. Az Európa Liga döntőjéhez, a Sevilla FC–AS Roma mérkőzéshez kapcsolódva, kedden és szerdán, május 30-án és 31-én a budapesti Hősök terén, csodálatos környezetben várja a Szurkolói Fesztivál az érdeklődőket. Érdemes kinek-kinek a programjába iktatni a Hősök terét, mert a Szurkolói Fesztiválon szerepet kap, megmutatja magát a magyar női labdarúgás is.

női– Az UEFA szakembereivel folytatott egyeztetések alapján, a legkisebbek, a Disney mesék világára épülő Playmakers korosztályunk kislányai képviselik majd a Hősök terén a magyar női labdarúgást. – mondta el kérdésünkre Dénes Dorka, a női szakág vezetője. –  Az UEFA a Szurkolói Fesztivál rendelkezésére bocsát egy speciális, nagyon szép pályát, azt állítjuk majd fel a tér, a Szépművészeti Múzeumhoz közelebb eső részén. A pálya, de főként az ahhoz tartozó kapuk a picik számára még túl nagyok volnának, ezért két pályát alakítunk ki a játéktéren és ezeken, a gyerekek által már jól ismert kiskapukra fociznak majd. A négy csapat – az Astra HFC, a Budaörsi SC, az FTC-Telekom és az MTK Budapest apróságai – körmérkőzéses rendszerben, 3:3 ellen vívnak majd tízperces mérkőzéseket, amelyeken persze egyáltalán nem az eredmény, sokkal inkább az élmény lesz a legfontosabb. A mérkőzések után ügyességi feladatokban is kipróbálhatják magukat a gyerekek és ebben női A-válogatottunk játékosai, Fenyvesi Evelin, Nagy Virág, Szőcs Réka és Zágor Bernadett segítik majd őket. A mi programunk kedden este hét órakor kezdődik a Hősök terén: bíztatok mindenkit, jöjjön, nézze meg a kislányokat és kóstoljon bele a szerda esti Európa Liga-döntő hangulatába!

 

U17 női Indul a szezon a női U17-eseknek

A női U17-es válogatott megkezdte a felkészülést immáron Makrai László irányításával a telki edzőközpontban.

Női NB I A címvédő Ferencváros a Honvéd ellen kezdi a szezont

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a Simple Női Liga 2025-2026-os szezonjának sorsolását. Az első fordulóban a hatszoros címvédő FTC-Telekom a Honvéd otthonába látogat, míg az újoncok közül a Budaörsi SC a Diósgyőrrel, az Újpest pedig a Pécsi MFC-vel találkozik.

Hírajánló

A női U19-es válogatott elkezdte felkészülését az Eb-selejtezőkre

Női U19-es válogatottunk augusztus 10. és 13. között tartotta négynapos szezonnyitó edzőtáborát Gyirmóton.

2025. augusztus. 13., 16:19
Indul a szezon a női U17-eseknek

A női U17-es válogatott megkezdte a felkészülést immáron Makrai László irányításával a telki edzőközpontban.

2025. augusztus. 07., 18:07
A címvédő Ferencváros a Honvéd ellen kezdi a szezont

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a Simple Női Liga 2025-2026-os szezonjának sorsolását. Az első fordulóban a hatszoros címvédő FTC-Telekom a Honvéd otthonába látogat, míg az újoncok közül a Budaörsi SC a Diósgyőrrel, az Újpest pedig a Pécsi MFC-vel találkozik.

2025. július. 22., 16:02
Magyar asszisztens a korosztályos Eb-döntőben

Franciaország és Spanyolország válogatottja játssza a finálét a női U19-es Európa-bajnokságon, a döntőnek pedig Bizderi Nikolett játékvezető asszisztens révén magyar résztvevője is lesz.

2025. június. 25., 17:07

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom